Le se esett neki, mit mondott! Szikora Róbert kínos helyzetbe került

Szikora Róbert egy igen félreérthető megjegyzést tett a vasárnapi X-Faktor műsorában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap este véget ért a 2013-as X-Faktor versenye, és ahogy azt már megszokhattuk, jó magyar habitus szerint azonnal összecsaptak a kommentelők.

Mondhatnánk, hogy az elkövetkező napokban alacsonyan fognak szállni a televíziókészülékek, ugyanis többen is azt helyezték kilátásba, hogy ha Danics Dóra nyeri a versenyt, kidobják a tévét az ablakon.

Magyar habitus

Volt, aki azzal poénkodott, ha ő nyeri, leszokik a cigiről, ha a ByThe Way, akkor csak iszik egy sört. Az, hogy az elhatározása mennyire is komoly, az eredményhirdetés utáni alpári bejegyzéseiből már gyanítani lehet.

A rajongók fele totálisan elkeseredett, amiért nem kedvenc csapatuk, a ByTheWay győzött, ez a tábor pedig máris azt kiabálja, hogy bunda az egész verseny. Nyomdafestéket nem tűrő jelzővel illették Danics Dórát, akinek igazából csak annyi a vétsége, hogy a nézők, jobban mondva a szavazók szerint jobban teljesített a fiúcsapatnál.

Vannak olyan hangok, akik azt mondják, ésszerű, hogy nem a négy fiú nyert, hiszen őket egyszer már kiszavazták a műsorból, furcsa lett volna, ha ezek után még fel is állhattak volna a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

- Csodálatos volt. Dóra abszolút megérdemelte a győzelmet. Egész végig a mezőny legjobbja volt, nem csak a hangja csodás, hanem igazi egyediség, egy tudatos énekesnő. Boldog vagyok, hogy ő nyerte meg. Ha bunda a műsor ha nem akkor is Dóra volt a legjobb! Semmi gond nem volt a ByTheWay-jel sem, teljesen rendben voltak, de Dóra messze jobb volt - írta Lalabei.

Nem kímélték egymást sem

Furcsa mód, volt, akinek már az volt a legégetőbb kérdése, hogy mikor és hol is lehet jelentkezni a 2014-es X-Faktorra, bár arról egyáltalán nem szólt a fáma, hogy egyáltalán indít még egy szériát az RTL Klub.

Azért a Dóra-rajongók sem bántak kesztyűs kézzel a ByTheWay csapatával, a műsor alatt végig arról beszélgettek, hogy szerintük a négy fiú homoszexuális. Többen próbálták az ilyen kommentelőket figyelmeztetni, hogy a tisztelet mindenkinek kijár, sokan erre azonban fittyet hánytak.

A Femina Facebook-oldalán is ömlöttek a hozzászólások, ott írta egy rajongó: „Rosszindulat mindenhol!!! Gratulálok emberek!!! Miért nem tudtok örülni más sikerének??? Ha nem Dóri volt a kedvencetek és nem gratulálni szeretnétek akkor legalább a negatív megjegyzéseiteket tartsátok meg magatoknak!!! Ezért tartunk itt ahol!!! Pffff”.

Ez most tényleg túl rövid volt! Kivillant Tóth Gabi feneke az élő adásban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kommentelők figyelmét nem, de Szikora Róbertét elkerülte egy igen félreérthető beszólása. Danics Dóra az Animals slágerét, a House of the Rising Sun (magyarul: A felkelő nap háza) számot énekelte, ami után Szikora Róbert annyit mondott az énekesnőnek, hogy biztos benne, hogy neki is van egy szobája a felkelő nap házában.

Ez sokakban keltett disszonáns érzést, bár valószínűleg Szikora Róbert nem tudta, hogy a bordélyházakat hívták így, amikor ez a szám - mely eredetileg egy amerikai népballada, az Animals csak feldolgozta - született. A dalban szereplő ház a St. Louis Street 826-830 szám alatt állt 1862 and 1874 között, elnevezését a madamról kapta: Marianne LeSoleil Levant, akinek a vezetékneve felkelő napot jelent.

A Femina oldalán a hozzászólók többsége örül az X-Faktor idei eredményének, egyes hozzászólók szerint jó, hogy nő nyerte, merthogy hazánkban eleve nem becsülik meg tisztességgel a nőket. Volt azonban, aki már szerelmi szálat látott kibontakozni Geszti Péter és Danics Dóra között, pusztán arra alapozva ezt a megállapítást, hogy Geszti felkapta mentoráltját az eredményhirdetés után. Hogy valóban van-e közöttük bármilyen romantikus érzelem, egyelőre nem tudni, bár a többség azért arra szavaz, hogy ez csak egy természetes reakció volt Geszti részéről.

Egyre több komment érkezett a kapcsán, hogy mennyire rossz is a magyarok érzelemvilága, hiszen csak fröcsögnek és irigykednek, ahelyett, hogy együtt tudnának örülni egy tehetséges lánnyal, aki valóra váltotta az álmát. Emlékezzünk vissza, annak idején ByeAlex is megkapta ugyanezeket az indulatokat, végül mégis mindenki a Kedvesem szövegét dúdolgatta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Bár eddig nem volt kimondva, de Danics Dóra tiszteletet érdemel azért is, mert ő volt talán az egyetlen olyan énekesnő, aki legtöbbször magyar számmal állt a közönség elé. Minden szakmai zsűri azt hangoztatja, hogy angolul énekelni könnyű, az ember az anyanyelvén viszont nem tud érzelmeket mímelni és hazudni, ott ha valaki nem érti és érzi a szöveget, idegen lesz az előadásmód és elbukik a versenyző. Ez a fiatal versenyző viszont bevállalta ezt a rizikót is, kockáztatott, és a szavazók szerint érdemes is volt megmutatnia a lelkét. 

Ezt is szeretjük