ByeAlex kiakadt az X-Faktor első válogatóján - Káromkodásait ki kellett sípolni

ByeAlex úgy bepöccent az X-Faktorban, hogy mentortársai is csak hüledeztek.

x-faktor-2017-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy azt már megszokhattuk, az X-Faktor hetedik évadának első válogatóját is jórészt az olyan jelentkezők tették ki, akik ország-világ előtt megmutatták, mennyire nem tudnak énekelni.  A sort egy női duó nyitotta, akiket a falujukban sokszor megszólnak, ezért úgy gondolták, hogy az RTL Klub tehetségkutatójában az UFO Karibi parti című számával vágnak vissza.

Borzalmasan hamisak voltak, de a zsűri jól szórakozott, csak Kiss Ramóna feszengett kínosan a színfalak mögött. A végén azért két igennel és két nemmel elköszöntek tőlük. 

 A soron következő, 10 éve önmagát képző hölgyet is hazaküldték azzal, hogy inkább otthon énekeljen. 

Az a 40 éves üzletember is mehetett haza, aki a magas hangoknál rendre magyarázkodott is, hogy berekedt, ezért nem szól a választott dala úgy, ahogy kellene. 

 Egy idő után e mentoroknak is sok volt a jóból, és megszületett az első válogató első pár aranyköpése is. Gáspár Laci: "ez a tánc kicsit olyan volt, mintha Jacksont kóborárammal rázták volna meg". ByeAlex: "ez olyan volt, mint egy vemhes orrszarvú vajúdása". A lényeget a magukat kínos helyzetbe hozó énekesek esetében Puskás Peti mondta ki: "ha te énektanárhoz jársz, akkor nagyon nagy gond van, mert valaki téged nagyon lehúz pénzzel". 

40 percnek kellett eltelnie, mire a Szlovákiából érkezett 18 éves tanuló, Valensky Miriam, aki nem jött azzal, hogy megnyerni szeretné az X-Faktort, csak szerényen annyit mondott, hogy fejlődni szeretne, olyat énekelt, hogy a zsűri és a közönség állva tapsolta meg. Gáspár Laci szerint egy őstehetség, akiből sztár lehet. Egyértelmű volt, hogy négy igennel továbbjut.

A zenei tanulmányait Brüsszelben folytató 20 éves Boelens Júlianna Lilivel eleinte még nem tudtak mit kezdeni a mentorok, de a zenei műfajok között ugráló, saját dalával végül meggyőzte őket arról, hogy van helye a tehetségkutatóban. 

A mindössze 15 éves Kovács Pál először kétéves korában egy szüreti mulatságon lépett fel és énekelt, az X-Faktorban pedig úgy adta elő a Kispál és a Borz Hang és fény című dalát, hogy már a szám elején látszott a zsűritagok arcán, mindenki igent fog mondani.   

További két tinédzser tanuló, egy táncművész lány, egy felszolgáló srác és egy kissé őrült taxis is megvette magának a zsűrit, velük is találkozhatunk az X-Faktor Táborban. A 40 éves, magát színésznek, rappernek és előadóművésznek mondó MC Csipi viszont "Pisi, kaka, pisi, kaka, nálam van a wudu baba" kezdetű számával és a mentorok nevével feliratozott, átszurkált babával annyira kiakasztotta a zsűritagokat – főleg Gáspár Lacit -, hogy a férfi mentorok felálltak és kikísérték a színpadról.  

A hard core-t toló Catchy Worksop pont jókor jött, hogy elfeledtesse az őrült wudust. Állva tapsolta meg őket mindenki, Gáspár Laci szerint a produkcióval már nem is az X-Faktorban, hanem az X-Faktor Fesztiválon érezte magát, bár abban megegyezett mentortársával, hogy annak, aki megkapja idén a zenekarokat, nem lesz egyszerű mentorálni őket. 

Nem örülhettek sokáig, mert már a színpadon volt egy saját, szerelmes számmal Domján Dénes, aki Puskás Peti, Gáspár Laci és Radics Gigi szerint is úgy nézett ki, mint ByeAlex klónja. Szívatták is ezért mentortársukat, aki megkapta, hogy most már tudja, milyen volt, amikor mindenhol a Kedvesem című dalát kellett hallgatni, amivel kijutott az Eurovízióra. Gáspár Laci kötölte Dénessel, hogy nem mindenkinek sikerül ilyen hanggal befutni, Alexnek sikerült, neki nem fog.

ByeAlex egy idő után megelégelte a szivatást, káromkodások közepette ki is bukott belőle, hogy túltolták a viccelődést, neki ez már nagyon nem esett jól, kibeszélni ugyanakkor nem szerette volna a kínos helyzetet, így a mentorok jó pár jelentkezőt végighallgatva kínosan feszengtek egymás mellett, ByeAlex arca pedig azt tükrözte, hogy már nagyon nincs kedve kollégái között ülni. 

Az első válogató fennmaradó idejében bemutatkozott még néhány ígéretesnek tűnő tehetség, majd a feszültséget egy 17 éves tanuló, Miszlai Márton oldotta fel, akiről nem gondolták volna, hogy ilyen fiatalon ennyire kiforrott hangja van. Bejött egy angyalarcú kisgyerek, és olyat énekelt, mint az állat – dicsérte Gáspár Laci.   

Minden jó, ha a vége jó - mondhatnánk, ám az X-Faktor válogatóival nem ez a helyzet. ByeAlex annyira a szívére vette kollégái viccelődését, hogy a második válogató előzetésében azt láttuk, otthagyott csapot-papot. 

Páratlan szépség ByeAlex húga - Amarilla modellként is dolgozott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük