Élő adásban jelentette be terhességét a magyar műsorvezető - Ország-világ hallhatta

Ada meglepető módot választott, hogy bejelentse, kisbabát vár.

Dia

                        	Bánszki László, azaz Timo a kezdetektől a Z+ csapatát erősítette, kezdetben az éjszakai életet bemutató Club Rotation házigazdája volt, de később más jellegű műsorokban is felbukkant. Itt ismerte meg Adát, akivel 2005-ben összeházasodtak, hiszen gyermekáldás elé néztek. 2009-ben bejelentették, hogy elválnak, bár gyermekeiket ezután is közösen nevelik majd. Timo azóta a rádiós műsorvezetésbe és a filmgyártásba is belekóstolt.

Fotó: Facebook/Pintér Adrienn Ada, VIVA TV

Dia

	Lilut, azaz Kovalcsik Ildikót közel 1500 ember közül választották ki az újonnan induló csatorna műsorvezetőjének. Ő vezette többek között a magyar előadóknak szentelt Hazai pályát és a slágerlistákat bemutató műsorokat is, később pedig az Interaktív egyik állandó arcává vált. 2003-ben igazolt át az RTL Klubhoz, ahol a ValóVilág háziasszonya lett, de később számos más jellegű produkcióban is kipróbálhatta magát. Exférjével, Árva László operatőrrel is egy forgatáson ismerkedett meg, kisfiuk, Dávid már hétéves.

Fotó: VIVA TV, Facebook/Lilu

Dia

	Sebestyén Balázs az egyik legnépszerűbb műsorvezető volt a Z+ történetében, évekig vezette a Megálló című kívánságműsort, illetve ő is belekóstolt az Interaktív élő műsorának levezénylésébe. Laza humora tette emlékezetessé a zenecsatornán, valószínűleg erre figyelt fel az RTL Klub is. Alighogy felvették, máris rábízták a Balázs Show vezetését, sőt, a későbbiekben a Kész átverés vagy a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorokét is. Idén ősszel két nagyszabású műsort is fog vezetni, emellett ő a Morning Show egyik műsorvezetője, ami a leghallgatottabb reggeli műsor a rádióban. Magánéletét óvja, feleségével két gyermeket nevelnek.

Fotó: Facebook/Sebestyén Balázs

Dia

                        	Még Balázsnál is szókimondóbb műsorvezetője volt a Z+-nak Rákay Philip, aki Izé Philippel című műsorában a hazai könnyűzenei élet szereplőit faggatta sajátos, provokatív stílusban. 2002-ben hagyta ott a csatornát, hogy politikai rendezvényeket vezethessen, később a Hír TV munkatársa lett. 2011-ben őt nevezték ki az M1 felügyelőjének, azzal a céllal, hogy a csatorna újra értéket közvetítsen, és közben a nézettsége is nőjön. Azóta ritkán tűnik fel a képernyőn, kivételt ez alól csak A Dal című műsor képezett, ahol zsűritag volt. Magánéletéről nem sokat tudni, nős, és egy kislányt nevelnek párjával.

Fotó: Facebook/Rákay Philip

Dia

                        	A Zsu néven futó Nyúl Zsuzsa szintén oszlopos tagja volt a Z+-nak, ám ő is más vizekre evezett néhány év múltán. A TV2-n ő vezette a Dalnokok Ligáját, aztán néhány év kihagyás után - ekkoriban a Rádió Cafénál és a Magyar Televízióban dolgozott - ismét a kereskedelmi csatornán tűnt fel a Laktérítő című műsor háziasszonyként, tavaly pedig megkapta a FEM3 csatorna környezettudatos műsorának, a MentaTrendnek a vezetését. A magánéletéről nem sokat tudni, egy kisfia van, aki Lilu fiához hasonlóan idén tölti be a hetedik életévét.

Fotó: VIVA TV, FEM3/Kaunitz Tamás
Ezt is szeretjük
Fotó: