Negyedszerre is megnősült - A magyar színész jóval fiatalabb kolléganőjét vette el

Verebes István állítja, révbe ért negyedik neje mellett.

Dia

                        	Verebes István párja, Ágnes megismerkedésük után szinte azonnal teherbe esett, így az esküvő sem váratott sokat magára. A színész már érett fejjel, 48 évesen vezette oltár elé szerelmét, akiért 20 éve rajong. Mihály fiuk 1997-ben született.

                        	Csupán 23 éves volt Verebes István, amikor először nősült. Egykori feleségével kapcsolatban nem szépített, bevallotta, egy hivatásos örömlány csavarta el a fejét. Két és fél évig voltak együtt, majd barátságban váltak el.

Fotó: TV2/Frizbi

Dia

                        	A színész második felesége - és egyben két nagyobb gyermekének, Verebes Zoltánnak és Verebes Lindának édesanyja - Héczey Éva, a Szegedi Nemzeti Színház egykori művésznője volt. Az asszony tavaly, 67 évesen hunyt el. A fotó róla és Verebes Istvánról készült a Miskolci Nemzeti Színház Sok hűhó semmiért című darabjában, még 1976-ban.

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

Dia

	Verebes István harmadik felesége Kánya Kata műsorvezető-színésznő volt. Házasságuk csupán pár évig, 1988-tól 1992-ig tartott.

Fotó: MTVA
Ezt is szeretjük
Szerző: Vágó Júlia
Fotó: