Vasvári Vivien kifakadt - Állítja, Fecsó nem fizet rendesen gyerektartást

Vasvári Vivien a Facebook-oldalán írt részletesen az anyagiakról.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasvári Vivien eddig nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogyan áll anyagilag, és válófélben lévő férje mennyi gyerektartást fizet. Mindössze egyszer beszélt arról, mennyire váratlanul érte, hogy Fecsó a tudta nélkül mondta fel egykori közös otthonuk bérletét és a lízingelt kocsiját is úgy, hogy közben fia édesapja tudatában volt annak, hogy Vasvári Vivientől jelentős összegű pénzt kapott kölcsön. 

A 29 éves sztár most úgy gondolta, tiszta vizet önt a pohárba, ezért Facebook-oldalán részletesen leírta, mennyi mindent kellett egyedül megoldania. 

Vasvári Vivien a Facebookon számolt be az anyagiakról

Vasvári Vivien azt írta, miután Fecsó felmondta a közös otthonuk bérletét, nem idegeskedett, mert tudta, be tudnak költözni abba a lakásba, amit a kislánya, Ariana édesapjával közösen vettek, és ahol korábban már laktak nagyobbik gyermekével kettesben. A válási papírokat már szeptemberben beadta, de állítása szerint gyerektartást csak november végén, decemberben és januárban kapott, akkor is csak 150 ezer forintot, kevesebbet az írásban foglaltaknál. 

"A megállapodásunk, amit aláírtunk a férjem ügyvédjénél a születés előtt, az arról szólt, hogy 250.000 Ft gyerektartás, a gyerek angol bölcsi-ovi-suli fizetése és az Edward nevére egy lakás, hogy az élete valamivel legyen megalapozva, ha már olyan milliomos üzletember a férjem, és persze, hogy büszke legyen az apjára, hogy ezt a társasházat az apja építette, amiben majd egyszer lakni fog! A lakás haszonélvezete az én nevemen, hogy a lakás kiadásából, a gyerek oktatása legyen rendezve" - olvasható a posztban. 

A szőke sztárt ugyanakkor az feldühítette, hogy Fecsó az autóját sem fizette tovább, pedig tudta, Vasvári Vivien nem engedheti meg magának, hogy saját maga fizesse, mert tetemes összeget adott kölcsön pont a férfinak.  

"Nála van 32MILLIÓ FORINTOM, mert 2019-ben májusban kölcsön adtam neki egy évre. Hittem, bíztam benne, szó nélkül oda is adtam, hogy meg tudja venni azt a telket a 3. kerületben, ahova majd a közös házunkat építjük! Persze papírt írtunk erről." 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Vasvári Vivien azzal zárta sorait, hogy mostanáig nem beszélt az anyagiakról, mert szerinte nem a nagy nyilvánosságra tartozik, de megelégelte a pletykákat és a rosszindulatú mocskolódásokat, ezért úgy gondolta, posztjával véget vet ezeknek. 

"Jelenleg sincs szükségem senki pénzére sem! De nem egyedül szerettem volna a gyereket" - zárta gondolatait. 

Vasvári Vivien gyönyörű estélyiben

Vasvári Vivien egy gyönyörű, nude színű estélyi ruhában ragyogott a tavalyi Story-gálán. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük a 2019-es év 10+1 meseszép estélyi ruháját. Szerintünk ezek a hazai sztárok viselték a legszebb kreációkat az elmúlt egy évben.

Álomszép estélyi ruhák 2019-ből

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük