Vastag Csaba végre megszólalt a szakításról – Elárulta a valódi okot

Vastag Csaba megelégelte a pletykákat, és elárulta, miért szakítottak Görgényi Fruzsinával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Most először Vastag Csaba is megszólalt arról, öt év után miért szakítottak Görgényi Fruzsinával. Az, hogy az énekes és a Barátok közt sztárjának útjai elváltak, december közepén derült ki.

A színésznő múlt héten szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy szeretettel és tisztelettel váltak el egymástól és, hogy közösen döntöttek úgy, hogy szakítanak.

Vastag Csaba a szakítás okáról

Vastag Csaba most azért szólalt meg, mert szeretné tisztázni a pletykákat: elsősorban azt, hogy egy harmadik miatt szakítottak, ami nem igaz. 

vastag-csaba
Fotó: TV2

- Szó sincs megcsalásról, félrelépésről, egyszerűen a legnagyobb szeretetben és kölcsönös tisztelet megtartása mellett úgy határoztunk, hogy a mi közös utunk ezennel véget ér – mondta szinte ugyanazt a Borsnak, mint az exe. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A különválás igazi oka az volt, hogy nagyon különbözött a jövőről alkotott elképzelésük. 

Teljesen máshogy képzeltük el a hosszú és középhosszú távú jövőt.

Reggeltől estig dolgozom, alkotok, zenét szerzek, dalszöveget írok, és amikor lehetőségünk van, fellépünk, koncertezünk a zenekarral, és ez még beláthatatlan ideig így is marad – mondta a napilapnak.

Vastag Csaba és Görgényi Fruzsina a 2019-es Playboy Man of the Year díjátadó gálán.
Vastag Csaba és Görgényi Fruzsina a 2019-es Playboy Man of the Year díjátadó gálán.
Fotó: Playboy/Papp György-Földesi Máté

Már most több ismert nővel összeboronálták, ezeknek a pletykáknak sincs alapja. Saját bevallása szerint nem is ismerkedős típus, és 38 évesen azt sem tudja, milyen az igazi szingli élet, mert eddig szinte mindig párkapcsolatban élt. 

- Nem mondhatom el magamról, hogy rutinos szingli lennék, mert Fruzsi előtt is egy számomra meghatározó, tartalmas, 16 évig tartó kapcsolatban éltem.

Hazai sztárok és jóképű fiútestvéreik

Vastag Csaba és Vastag Tamás neve nem ismeretlen a hazai X-Faktor-rajongók számára, mindketten a legelső széria versenyzői voltak, amit az idősebb testvér, Csaba 2010-ben meg is nyert. Sokan azonban talán nem is tudják, hogy van még egy fiútestvérük, az informatikusként dolgozó Balázs, aki kettejükkel ellentétben kerüli a rivaldafényt és a nyilvánosságot.

Nézd meg, mennyire hasonlít egymásra a három testvér, de képes összeállításunkban megnézheted Iszak Eszti, Radics Gigi vagy Donatella jóképű fiútestvérét is!

Jóképű pasi Vastag Csaba és Tamás testvére - Íme, a ritkán látott Balázs

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük