Nem akart hozzámenni? Háromszor is megkérte szerelme az ismert tévés kezét

Valkó Eszter elárulta, hogy kedvese, Péter háromszor is megkérte a kezét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Valkó Eszter ragyog a boldogságtól, hiszen az ismert műsorvezető májusban hozzámegy szerelméhez, Péterhez. 

Kedvesét a Reflektor kamerái előtt mutatta be először a tévénézőknek, ahol együtt meséltek eljegyzésükről.

Háromszor kérte meg

A lányok többségéhez hasonlóan Eszter is sokáig álmodozott arról, hogy megkérik a kezét. Ez az álom számára 2011-ben valóra is vált, méghozzá nem is egyszer. 

Biológusként dolgozó kedvese ugyanis háromszor kérte meg a kezét, először még ősszel.

- Szeptember végén volt az a pillanat, amikor elé álltam, és azt mondtam neki, hogy benne mindent megtaláltam, amit egy nőben kerestem - árulta el Péter

A sztár már akkor igent mondott, de párja, hagyománytisztelő férfi lévén, egy hónappal később a szüleitől is megkérte a kezét.

Száz főt hívnak meg a lakodalmukra

Ezt követően a kettejük családjával tartott hivatalos eljegyzés volt a harmadik alkalom, amiről Eszter fotókat is mutatott a Reflektorban.

A legnépszerűbb magyar rádiósok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A pár május végére tervezi esküvőjét. Nyíregyházán szeretnének összeházasodni, egy falusi jellegű lakodalom keretein belül, körülbelül száz vendég jelenlétében.

Eszter ruháját Halász Éva divattervező álmodja meg, de az, hogy pontosan milyen modell mellett dönt az ismert műsorvezető, egyelőre titok.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: RTL Klub/ Bársony Bence

Ezt is szeretjük