A műsorvezetőnő házassága válságban?

Íme, az igazság

Tornóczky Anita és Szini Béla házassága körül egyre nagyobb a zűrzavar, mert mindenki mást mond.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lassan egy éve foglalkoztatja a közvéleményt, hogy vajon mi is valójában a helyzet Tornóczky Anita és Szini Béla házasságával. A TV2 egykori műsorvezetőjét 2009 augusztusának végén vezette az oltár elé szerelme, akivel akkor már több mint öt éve ismerkedett meg.

Medgyessy Péter egykori miniszterelnök nevelt lányának igazán különleges esküvőben volt része, az orgonán ugyanis Varnus Xavér játszott, a bevonuláskor a Metallica együttes egyik örökzöld balladája szólt, a menyasszony esküvői ruháját pedig nem más, mint Náray Tamás tervezte.

Nászút Dél-Amerikában

A csinos műsorvezetőnő saját elmondása szerint száz vendéget hívott meg a ceremóniára, a rokonok és barátok mellett jelen volt többek között egykori kedvese, Hajdú Péter, Pesuth Rita és Horváth Gábor olimpiai bajnok kajakos is, a nászéjszaka után pedig Dél-Amerikába utaztak férjével.

Boldogságuk azonban nem tarthatott sokáig, hiszen ha hihetünk a Borsnak, akkor néhány hónappal később már arról érkeztek hírek, hogy szakítottak, mert tönkrement a házasságuk, és már mindketten más karjaiban keresik a boldogságot. Tornóczky nem kommentálta ezeket a szóbeszédeket.

Fokozódik a zűrzavar

Hivatalosan azóta sem váltak külön útjaik, ám a házasságukról szóló ellentmondásos beszámolók csak még inkább fokozták a zűrzavart. Szini Béla ismerősei úgy tudják, a házaspár ugyanis válni készül, míg Anita baráti köre szerint csak hullámvölgyekről van szó, amelyeken most is - mint mindig - sikerül túljutniuk.

Magyar sztárok esküvői fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogy mi lehet a teljes igazság? Ezt talán csak ők ketten tudják, mindenesetre az azért gyanús, ha egy frissen házasodott szerelmespár esetében szárnyra kelnek a szakításukról szóló pletykák.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Másrészt minden párkapcsolatban vannak nehézségek, amiket korántsem biztos, hogy ennyire fel kell fújni.

Fotó: Europress

Ezt is szeretjük