Kínosat bakizott Tilla a Sztárban Sztár tegnapi döntőjében! Észre sem vette a hibát

Lezajlott a Sztárban Sztár utolsó adása.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Sztárban Sztár utolsó, nyolcadik adásában is jól szórakozhattak a nézők vasárnap este - és kiderült az is, hogy ki nyerte meg a show-t.

Már csak öt versenyzőnek jutott esély bizonyítani egyéniben és duettként is, és mindannyian felejthetetlen pillanatokkal ajándékozták meg a képernyő előtt ülőket és a zsűritagokat egyaránt.

Nagy átalakulások

Tóth Vera - az egyedüli női döntős - Oláh Ibolyával együtt állt színpadra, akivel 10 éve, a Megasztár döntőjén is együtt énekeltek. Most Ibolya és Roy közös dalát, a Valamit valamiért címűt adták elő, Roy karakterét formálta meg Tóth Vera. Emellett pedig Janis Joplinként is kieresztette a hangját.

Hevesi Tamás vicces pillanatokat szerzett a szőrös-szakállas Demis Roussos karakterében, Hajós András szerint a maszkjában olyan volt, mintha a színpadra varázsolták volna a Piedone és a halpiac egy jelenetét. Duettben pedig Balássy Betty oldalán alakította Varga Ferit az Egy bolond százat csinál kedvéért.

Vastag Tomi elképesztő volt Bódi Gusztiként Bódi Margó oldalán - a közönség soraiban helyet foglaló előadó meg is jegyezte, hogy úgy látszik, az idő múlásával egyre jobban néz ki, de azért a nyakláncát kéri vissza az előadás után.

Az egykori x-faktoros Israel Kamakawiwo'ole: Over the Rainbow dalát énekelte, kis ukulelével a kezében.

Műpocak és sok szőrzet

Pál Dénes Somló Tamást alakította a műsorban, és adta elő a Nem adom fel című slágert, előtte pedig Koós Jánossal lépett színpadra, hogy elénekeljék a Macska duettet, mely annak idején Hofi Gézával lett sláger.

Kökény Attila az Eurovízió-győztes Loreena Euforia című dalára hajladozott, énekelt, és egy táncos még a lábujját is letiporta a nagy hevületben. A duett feladatban pedig Király Viktorként látták a nézők Király Linda mellett.

Most a zsűri már csak a mókáról gondoskodott, de nem pontoztak, a szavazást a nézőkre bízták, akik végül Pál Dénest választották Magyarország legsokoldalúbb előadójának. A 23 éves énekes a tőle megszokott szerénységgel köszönte meg a győzelmet, egyúttal a nyertesnek járó 2 millió forintot az SOS Gyermekfalunak ajánlotta fel.

Természetesen egy élő adásban könnyű bakizni: még egy olyan tapasztalt műsorvezető, mint Tilla is téveszthet, és tévesztett is. Amikor ugyanis a műsor vége felé azokat sorolta fel, akik nem győztek, tévedésből azt mondta, hogy "az az ember, akinek a nevét mondom tehát, nem fogja megnyerni a Megasztárt". Az elszólást nem is vette észre, a mellette álló Tóth Vera fordult felé nevetve, és súgott neki, mire Tilla javította magát, hozzátéve, hogy végig ezen izgult, el ne tévessze. Ami nem csoda, hiszen évekig vezette a TV2 korábbi tehetségkutatóját, a Megasztárt.

Mindenesetre a Sztárban Sztár most véget ért, de a helyét jövő héttől elfoglalja a Rising Star, melyhez nagy reményeket fűz a csatorna.

Átalakulások a Sztárban Sztár adásaiban

Nézd meg, micsoda nőkké alakultak a műsor férfi résztvevői!

Még a saját anyja is elmenne mellette az utcán! Felismerhetetlen lett az énekes

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük