Ledöbbentek a nézők a Sztárban sztár döntője után - Nem várt győztes született

Tegnap este kiderült, ki nyerte meg a Sztárban sztár idei évadát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A végjátékához érkezett tegnap este a Sztárban sztár: végre kiderült, hogy a nézők véleménye szerint ki az évad idei legnagyobb átváltozóművésze - és legjobb énekese. Az ötödik évad döntőjében Janicsák Vecát, Király Viktort, Pápai Jocit és Horváth Tamást láthattuk.

Elsőként Király Viktor lépett a színpadra, aki a karcos hangú Joe Cockert személyesítette meg, és az Unchain my Heart című klasszikusát adta elő. Viktor remekül hozta az egyedi hangszínű és mozgású sztárt - sikítva éltette a közönség már a produkció közben. A zsűri is imádta az előadását: még a legszigorúbb ítésznek, Stohl Andrásnak is leesett az álla Viktortól.

A következő produkció egy duett volt: Janicsák Vecához Nyári Károly csatlakozott, és együtt adták elő Cserháti Zsuzsa Én leszek című dalát. Veca átalakulása még Nyári Károlyt is meghatotta: azt mondta, olyan, mintha az elhunyt Cserháti Zsuzsa hangját hallotta volna ismét. Claudia szemébe is könnyek gyűltek az előadás alatt, de még Stohl is elérzékenyült.

A mezőny bohóca, Pápai Joci az Alcazar Crying at the Discoteque című bulislágerét adta elő. Ezúttal ugyan nem kellett nőnek öltöznie, de a jelmezével így is nagy derültséget keltett: ezüstcsizmát, ezüst rövidnadrágot és holografikus, ujjatlan felsőt viselt - mindezt megspékelve egy diszkógömbösített bukósisakkal. A zsűri sem bírta szó nélkül hagyni a szettet: Claudia egy befóliázott csirkecombhoz hasonlította.

Horváth Tamás az Operettszínház fiatal színészeivel, Veréb Tamással és Kerényi Miklós Mátéval együtt énekelte el a Rómeó és Júlia musical egyik legismertebb betétdalát, a Lehetsz királyt. Majka imádta a produkciót, nem győzte dicsérni a fiúkat - pláne a nem egyszerű koreográfia miatt, mivel Tamásnak csak egy hete volt, hogy úgy betanulja a mozdulatokat, hogy felvegye a versenyt a hivatásos musicalszínészekkel.

A műsorhoz csatlakoztak a korábban kiesett női előadók is: Cserpes Laura, Csézy, Détár Enikő és Singh Viki az En Vouge együttes Free your mind című dalát adták elő. "Dögös, dinamikus produkció volt" - mondta Papp Szabi a csajokról.

Janicsák Veca a második produkciójában ismét nemet váltott: ő alakította a Madcon együttes afrofonott énekesét. Veca a banda Begging You és Don't Worry című számaival készült, és alig lehetett felismerni a rapperes külső alatt. A zsűri szerint volt már ennél jobb produkciója is, azonban nagyon tetszett nekik az átalakulása.

Pápai Joci a Júlia nem akar a földön járni című duettben vette át Vincze Lilla helyét Kiki mellett. A szőke parókás, bőrszerkós Jocit imádta a közönség: még Majka is elismerően biccentgetett a páros előadása alatt - sőt, velük együtt dúdolta a slágert. Claudia Szörnyella De Frászhoz hasonlította Jocit, míg Majka szerint olyan könnyed volt, mint egy vaskos fa, és úgy dőlt el, mint a berlini fal. Persze ennek ellenére imádták a produkcióját.

A kiesett fiúk is színpadra léptek. Berkes Olivér, Oláh Gergő és Ekanem Bálint triójához csatlakozott Kollányi Zsuzsi is: ők együtt alkották a Take That együttest, és közösen énekelték el a banda Relight my Fire című dalát. Remekül hozták az ikonikus fiúbanda stílusát: Kollányi Zsuzsi különösen elnyerte a zsűri tetszését.

Horváth Tamásnak nagy álma vált valóra: megszemélyesíthette gyerekkori kedvencét, Michael Jacksont - a They Don't Care About Us című dalával állt színpadra. Remekül sikerült az előadása, állva tapsolt a közönség, még a zsűri is alig jutott szóhoz.

Király Viktor tegnap Somló Tamás bőrébe bújt: az Álomarcú lányt adta elő Karácsony János oldalán. Viktort már az első hangok után sikítva éljenezte a közönség, Stohl András még sírva is fakadt a megható produkció alatt. "Mikor Viktor beleénekelt a mikrofonba, nem a döntőt, hanem a műsor elmúlt öt évét koronázta meg" - mondta Majka az előadás után.

Tilla a zsűri véleményét is kikérte a nyertes személyéről - kérte, hogy árulják el, hogy ők kiket neveznének meg kedvencükként. Claudia nem tudott nevet mondani, Stohl András Király Viktort, Majka Horváth Tamást és Király Viktort jelölte meg, Papp Szabi kedvencei pedig Király Viktor és Veca voltak.

Az izgalmas produkciók után természetesen az is kiderült, hogy a nézők szavazatai alapján melyik énekes lett az idei év legjobbja: az ötödik szériát Horváth Tamás nyerte, Király Viktor lett a második, a dobogó harmadik fokára Pápai Joci került, míg a negyedik helyen Janicsák Veca végzett. Persze a kommentelők ezúttal sem voltak elégedettek: sokan szívesebben látták volna Viktort győztesként, és ennek hangot is adtak: "Nálam Viktor nyert!", "Viktor ezerszer jobb volt nála!", "Ez most komoly? Micsoda bunda volt ez, Viktornak kellett volna nyernie" - írták.

Persze sokan örültek Tamás győzelmének is: "Végre egy megérdemelt győzelem!", "Gratulálok Tamás, megdolgoztál érte!", "Mindenki szuper volt, de benned a szív is átjött a hangok mellett!" - kommentálták a Sztárban sztár Facebook-oldalán.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük