Fotók! Bájos ifjú nővé érett a Szomszédok Mágenheim Flórája

Kisbabaként ismertük meg. De hol van most a Mágenheim Flórát alakító kislány, Nicsovics Franciska?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán nem véletlenül gondolják úgy Hollywoodban, hogy az már fél siker, ha egy filmben gyerekszereplők is vannak.

Tény, hogy az apróságok megszínesítik, egyszersmind emberközelibbé varázsolják a mozivásznon tálalt történeteket, és hát egy édes pofinak lehetetlen ellenállni.

Természetesen a sorozatokra is igaz mindez, ezért is döntött jól annak idején Horváth Ádám, amikor Frajt Edit terhességét egyszerűen beleírta a Szomszédok sztorijába.

Babaként kezdte

Így aztán Nicsovics Franciska feltehetően a legkisebb gyereksztárként írta be magát a filmtörténetbe, ugyanis tulajdonképpen már pocaklakóként szerepelt a magyar teleregényben!

A nézők tizenegy éven keresztül, 1988 és 1999 között követhették nyomon Mágenheim Flóra életét, a babás gőgicséléstől az első lépéseken át az általános iskolás korig - utána viszont eltűnt a szemünk elől.

Nem akart színésznő lenni

Köszönhetően azonban a jelenleg oly népszerű közösségi portáloknak, bárki az ifjú hölggyé érett Franciskára bukkanhat, ha elég szemfüles. A továbbra is szőke hajú 21 éves szépség egyébként nem érdeklődik a színészet iránt, sokkal inkább vonzza a régmúlt.

Íme, a legkedveltebb gyereksztárok most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ahogy édesanyja a Mokka egy korábbi adásában elmondta, lánya a Szegedi Tudományegyetemre felvételizett történelem-régészet szakra, és jelenleg is a tanintézet hallgatója.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Érdekesség még, hogy Franciska szereti a kutyákat, emellett pedig nagy zene- és focirajongó, így bizonyára követi a vb eseményeit is.

Fotók: Iwiw, sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük