Váratlanul mondott fel! A csinos magyar híradós csatornát váltott

Szöllősi Györgyi, az MTVA híradósa felmondott a köztévénél, másik csatornánál dolgozik tovább.

Dia

	Szöllősi Györgyi Satelit és a Hír TV után került a Duna TV-hez, majd az M1 Az Este, illetve a Híradó műsorvezetője lett. Az utóbbiban 2011 áprilisában debütált Alföldi Zoltán párjaként. 

Fotó: MTVA/Gálos Mihály Samu

Dia

	Alföldi Zoltán 2000-től az RTL Klubon vezette a Híradót Sárosdy Eszterrel, akivel egymásba szerettek, össze is házasodtak. 2008-ban az ATV-hez igazolt, majd a következő évben otthagyta a csatornát. 2011 áprilisától az M1 Híradójának műsorvezetője lett, ahonnan 2012. december 13-án, azonnali hatállyal, csoportos létszámleépítés indoklással elküldték.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Dia

	Alföldi Zoltán felesége, Sárosdy Eszter is 2000-ben került az RTL Klubhoz, ahol az Antenna, illetve a Híradó című műsorok műsorvezetője lett. 2008 januárjától az ATV műsorvezetője lett, ahol A Reggeli Jam című műsort vezethette Demcsák Zsuzsával. Később a Nő háromszor című műsorban láthatták a nézők, 2014 januárjában pedig rábízták a híradó késő esti kiadást és a hétvégi híradót.

Fotó: ATV

Dia

	Rábai Balázs 2002 és 2005 között a Magyar Televízió Híradójának műsorvezető-szerkesztőjeként dolgozott, 2007-ig az Este, majd az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorának, a 180 Percnek volt a műsorvezetője. Miután távozott a köztévétől, a szlovákiai Pátria adónál dolgozott, majd a 2012. október 1-jén indult RTL II híradójának lett a műsorvezetője.

Fotó: RTL II/Sajtóklub

Dia

	Bárdos András feleségével, Máté Krisztinával 2003 szeptembere óta vezette együtt a TV2 Tények című hírműsorát egészen 2009 októberéig, amikor a kereskedelmi csatorna hivatalos közleménye szerint közös megegyezéssel megváltak tőlük. 2013-ban aztán visszatért a híradósok világába, elkezdte a HÍR24 hírportállal közösen új napi hírműsorát a Story4-en.

Fotó: hír24
Ezt is szeretjük
Fotó: