Hihetetlen! Még csak 16 éves az X-Faktor félig csiszolt gyémántja

A tini Szirota Dzsenifer mindenkit lenyűgözött erőteljes és tiszta hangjával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A múlt szombati X-Faktorban egyértelműen kiderült, Szirota Dzsenifert az ég is énekesnőnek teremtette.

Így aztán nem csoda, ha a tehetségkutató nézői minél több mindent szeretnének megtudni a 16 éves nyírmadai leányzóról.

16 évesen is zseniális

Bizonyára azért is hívták meg az RTL Klub Reggelijébe, hogy kiderítsék, honnan az istenadta tehetsége, amivel teljesen elkápráztatta a zsűri sokat tapasztalt tagjait.

Nos, ahogy a papája, Szirota János elmondta, a zene szeretete lánya génjeiben van, hiszen ő maga is három bandában zenél.

Ugyanakkor arról is büszkén számolt be, hogy emlékei szerint Dzseni már egészen kicsi korától folyamatosan énekelgetett.

Így aztán mindannyian úgy látták, hogy az X-Faktor kínálta lehetőséget pontosan neki találták ki, ezért addig noszogatták, míg Dzseni végül beadta a jelentkezését.

A szülei miatt jelentkezett

Merthogy Dzseni bármennyire tehetséges, nem nagyon szereti a felhajtást maga körül. Ahogy a Reggeliben bevallotta, tulajdonképpen leginkább a családja miatt nevezett be a műsorba.

Mindenesetre a tinilány már most látja, hogy fenekestül felfordult az élete. Rengeteg emailt kapott az X-Faktorban való szereplése után, és a legtöbben meghatóan kedves sorokat fogalmaztak a szerény énekesnőjelöltnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

De a tanárai és az osztálytársai is melegen gratuláltak neki. A legbüszkébbek azonban kétségtelenül a szülei, valamint a párja, Bánhidi Krisztián, aki egyébként ugyancsak jelentkezett, és szintén továbbjutott a következő fordulóba.

És hogy miért félig csiszolt gyémánt? Nos, Geszti Péter szerint Dzsenin már nem sokat lehet változtatni, hiszen fantasztikus előadó - legfeljebb a dalválasztásokkal lehet némileg finomítgatni, csiszolgatni a technikáját.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük