Ő volt Julcsi fiúja a Szomszédokban! Nézd meg, 20 év alatt mennyit változott a színész!

Fotókon négy színész, akiért odavoltunk a kilencvenes években.

Dia

                        	Az 1973-as születésű Miller Zoltán a húszas évei elején járt, amikor eljátszotta Julcsi pasijának a szerepét a Szomszédokban - sőt, Julcsi barátnője, Klaudia is el akarta csábítani a jóképű lovagot! A színész akkoriban végezte el a Gór Nagy Mária Színitanodát, majd a Szomszédok-béli szerep országszerte ismerté tette. Ám a sorozat csak kitérő volt akkoriban az életében, hiszen nem sokkal később megalapította az Emberek című zenekart, és olyan slágerekkel váltak népszerűvé, mint a Mama vagy a Száz út. A decemberben a 41. születésnapját ünneplő színész szabadúszó, jelenleg a Veszprémi Petőfi Színház Chicago című musicaljében lép színpadra. Két gyermeke van, egy kislány a jelenlegi kapcsolatából, és egy 18 éves fiú, aki korábbi feleségétől, Ullmann Mónikától született.

Fotó: millerzoltan.com, Médiaklikk, Facebook/Miller Zoltán hivatalos rajongói klub

Dia

	Az Angyalbőrben sorozatban szinte csak pasik voltak a szereplők, így minden hölgynéző kiválaszthatta magának azt a karaktert - és színészt -, aki az ízléséhez legközelebb állt. Görög László már 26 éves volt, amikor bekerült az 1990 és 1991 között forgatott kiskatonás sorozatba, de kisfiús vonásai miatt évekkel látszott fiatalabbnak. A színművészt azóta hallhattad szinkronszerepekben, és több színházban is megfordult. Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház társulatának a tagja, olyan darabokban lép színpadra, mint a My Fair Lady vagy a Tóték. Bár már vegyülnek ősz hajszálak a sötétek közé, Görög László azért 50 évesen is igazi sármőr. Ám a hölgyrajongók bánatára már nem szabad, felesége Sirokay Bori dramaturg.

Fotó: Facebook/Mészáros Zoltán, mnsz.hu

Dia

                        	Kárász Zénót a Família Kft. Ádámjaként ismerte meg az ország, aki az orvosi egyetemre járt, mellette pedig vízilabdázott is. Valószínűleg a sorozat tinilány-nézőinek többsége szerelmes volt az akkor huszonéves színészbe, és főként miatta nézték a sorozatot is. A ma már 45 éves színész alaposan megemberesedett a sorozat 1999-es befejezését követő 15 év alatt, a régi rajongók közül lehet, hogy nem mindenki ismeri fel rögtön, ha meglátja a színpadon. Kárász Zénó 2010 óta a Szegedi Nemzeti Színház társulatának a tagja, olyan darabokban láthatja a közönség, mint Az öreg hölgy látogatása vagy A hülyéje című vígjáték. A színésznek van egy kisfia, de a kicsi anyjával már nem élnek együtt.

Fotó: Facebook/Família Kft., szinhaz.szeged.hu

Dia

	Az Angyalbőrben minden mókára kész kiskatonáját, Urbánt alakította Mészáros Zoltán, aki kétségkívül az egyik legsármosabb szereplője volt annak idején a sorozatnak. Az 1964-es születésű, ma már 50 éves színművész a kilencvenes években megfordult néhány színtársulatnál, majd 2000 környékén Németországba költözött és azóta is ott él, színdarabokban és filmekben egyaránt felbukkan, valamint rendezőként is ténykedik.

Fotó: Facebook/Mészáros Zoltán Actor-Director, zoltan-meszaros.de
Ezt is szeretjük
Fotó: