Legyőzte a rákot a magyar színész - Évekig titkolta betegségét

Szacsvay László öt évig titkolta, hogy a gyilkos kór megtámadta a szervezetét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szacsvay László drámai időszakot él át. A nemzet színészét egyre-másra érik a különböző betegségek és gondok.

Évekkel ezelőtt prosztatarák, agyhártyagyulladás, szívműtét, vesekő, sérv és visszérgyulladás is keserítette Szacsvay László életét. Jelenleg beteg feleségét ápolja, aki fél éve szenvedett súlyos balesetet, közben újabb nyavalyáival harcol, de mindezek ellenére a 68 éves színész nem panaszkodik, hanem teszi a dolgát.

Öt évig titkolta betegségét

2005-ben támadta meg a gyilkos kór, de súlyos betegségéről csupán öt évvel később nyilatkozott. Először az RTL Klub reggeli műsorában beszélt betegségéről, és elmondta, akkor kezdett gyanakodni, amikor egész teste kiütéses lett, a vizsgálatok pedig hamar kiderítették, hogy mi a baj. Mivel korai stádiumban fedezték fel nála a kórt, a műtét sikeres volt. Most a Best magazinnak árulta el, mi igaz a hírből, miszerint újra kiújult a prosztatarákja.

- Nem jött vissza a prosztatarák. Nem tud már kiújulni, mert nincs hova. Az elment, de jöttek helyette újabb nyavalyák. Új nap, új betegség, új bajok. Nem sorolnám fel őket, mert utálok panaszkodni. Ha megvagyok, ha nem, oda kerülök én is majd, mint Psota Irén. Remélem, minél később - nyilatkozta szűkszavúan a lapnak, aki felesége állapotáról azonban nem szeretett volna nyilatkozni.

Rákot diagnosztizáltak a Jászai Mari-díjas színművésznél

Magyar sztárok küzdelme a rákkal.

Magyar sztárok küzdelme a rákkal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük