Kis híján a nyakát törte! Baleset érte a TV2 népszerű sztárját

Szabó Zsófi bizonyította, hogy nem adja fel egykönnyen, az esés után is folytatta a versenyt.

Szabó Zsófi kockázatos mutatványra vállalkozott, mikor a lovas világkupán szőrén ülte meg a lovat.

Nem ment minden simán, de egy merész húzással kivágta magát a szorult helyzetből, és sikerült meglepnie a közönséget. Bizonyította, hogy kemény fából faragták, és nem adja fel egykönnyen.

Lerepült a lóról

Idén decemberben harmadik alkalommal rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Lovas Világkupát, amelyen számos magyar híresség is bizonyíthatja rátermettségét.

December 3-án, szombaton, a délutáni Audi Kupa Ride and Drive versenyen hat társa között a szőke szépség is lóra pattant, hogy egy nem mindennapi ügyességi vetélkedőn mérettesse meg magát.

Az első feladat díjugratás volt, majd a résztvevőknek egy hidegvérű lovat kellett szőrén megülniük. Ezt követte az akadályfutás, majd egy kabrió Audival szűk kanyarokat bevéve kellett időre célba érniük.

Sasvári Sándor után a közkedvelt sorozatsztár futott neki a távnak, de a veszélyes attrakció nem ment zökkenőmentesen, a Jóban Rosszban gyönyörű sztárját ugyanis a Reneszánsz névre hallgató ló ledobta.

Nem esett baja

Zsófi szerencsére nem sérült meg, és férfiakat megszégyenítő bátorsággal visszaült lovára, hogy folytassa a versenyt, a közönség pedig hangos tapssal jutalmazta.

A Jóban Rosszban sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A 23 éves sztár egyébként gyakorlott lovas, de két év kihagyás után ült ismét lóhátra, ráadásul a körülmények is nehezítették a helyzetet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Nyírva volt a ló szőre, ráadásul a nadrágom is csúszott, így nem tudtam fönt maradni Reneszánszon. Nem beszélve arról, hogy a dübörgő zene is zavarta az állatot - mesélte Szabó Zsófi.

Fotó: Redlemon, Váraljai Zoltán

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük