Stohl András 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon

Stohl Andrást két év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2011. március 31-én délután egy órakor a bíróság két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon Stohl Andrást maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádjában. Emellett három évre eltiltották a közügyektől és öt évre bevonták a jogosítványát.

Mint ismeretes, a 44 éves színművész 2010. május 8-án hajnali négy óra körül okozott ittasan és kábítószer hatása alatt közúti balesetet a Budapest és Fót közötti úton: elveszítette uralmát gépkocsija fölött, ami áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két másik, szabályosan közlekedő autónak.

Négyen sérültek meg

A baleset során egy idős férfi nyolc napon túl gyógyuló, három nő pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Miközben hogylétük felől érdeklődött, Stohl András egy szál cigarettát kért tőlük, majd élettársát, Nagy Anikót hívta telefonon, aki körülbelül a mentőkkel egy időben jelent meg a helyszínen.

A műsorvezető, miután látta, hogy a mentősök ellátják a sérülteket - saját bevallása szerint megmagyarázhatatlan okból -, élettársát és papírjait hátrahagyva távozott a baleset helyszínéről, a rendőrök pedig tíz perccel később otthonában állították elő és szállították be a Dunakeszi Rendőrkapitányságra vérvétel céljából.

Rettenetesen sajnálja, ami történt

2010. december 14-én kezdődött Stohl András tárgyalása, ahol a Jászai Mari-díjas színész bűnösnek vallotta magát, és azt is beismerte, hogy nemcsak alkoholt - bort és whiskey-t -, hanem kokaint is fogyasztott a végzetes éjszaka során, majd hozzátette, hogy rettenetesen sajnálja, ami történt.

A legkedveltebb magyar sorozatszínészek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miután meghallgatták a tanúkat, délután három óra körül a tárgyalást végül elnapolták, mivel a bíróságnak - a számos tisztázatlan körülmény miatt, amelyek a baleset kapcsán felmerültek - szüksége volt még bizonyos szakértői véleményekre, hogy ítéletet tudjanak hozni a színész ügyében.

Nem volt világos ugyanis, hogy Stohl pontosan mikor és hol fogyasztott kokaint, illetve decemberben még nem lehetett tudni, hogy az idős férfi sérülései maradandóak-e.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Stohl András néhány napja a Fókuszban mondta el, hogy örülne neki, ha pere lezáródna első fokon, és felfüggesztett büntetést kapna, majd hozzátette, hogy ügyvédje - aki korábban Császár Elődöt védte - csak akkor fellebbezne, ha letöltendő börtönbüntetést kapna.

Ezt is szeretjük