Stohl András már 14 éve felfigyelt szerelmére - Vicával tavaly óta alkot egy párt

Stohl András először beszélt új párkapcsolatáról.

stohl-andras-cover-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Stohl András tavaly költözött el otthonról, új párkapcsolatáról eddig azonban nem árult el túl sok mindent - egészen mostanáig. A Best magazinnak adott friss interjújában most megtörte a hallgatást, és kendőzetlen őszinteséggel mesélt Vicához fűződő szerelméről.

- Majd' egy éve élek együtt Vicával, aki sok mindenben sokkal bölcsebb és megfontoltabb, mint én, így nem történhet olyan az életemben, amit ne egyeztetnék vele. Vicának már van egy diplomája, tanító néni, de szeretne pszichológusnak tanulni, nem is árt, ha van mellettem egy ilyesféle szakember. Ez csak félig vicc. Nagyon érti az emberi lélek rejtelmeit. Szokott engem is, a múltamat is elemezgetni - kezdte vallomását.

Azt sem rejtette véka alá, hogy Vica szülei befogadták, és elfogadták őt, imádja az édesanyja főztjét, az édesapjával pedig nagyon jókat tud beszélgetni. 

- Vica nagyon jó tulajdonsága, hogy nem akart megváltoztatni, inkább bebizonyította, hogy olyan társai lehetünk egymásnak, ahol nincs főnök, nincs alá-fölé rendelt viszony, nincs olyan, hogy nekem valamit lehet, neki meg nem. Egy kérése volt, hogy mindig merjünk egymáshoz őszinték lenni, mert akkor tudunk fejlődni és jobbá válni. Mindig meghallgat, figyel rám, ha tanácsot kérek tőle, mindig van kész válasza, vannak ötletei - árulta Stohl András a Best magazinnak.

Hozzátette, hogy már 14 évvel ezelőtt felfigyeltek egymásra, de csak tavaly ismerkedtek meg, Vicában pedig semmiféle előítélet nem volt a személyével kapcsolatban.

- Egy évvel ezelőtt újból összefutottunk, erre mondják, hogy jó időben voltunk jó helyen. Meglátni és megszeretni, valahogy így történt. És hogy miért most, és miért nem 14 évvel ezelőtt, arra nincs magyarázat - tette hozzá.

Gyönyörű Stohl András legidősebb lánya - Fotókon a 24 éves Luca

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük