Schobert Norbinak nem Réka az első felesége! Fotó is van a korábbi párjáról

Schobert Norbinak volt már egy felesége. Esküvői fotót is mutatott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bármilyen meglepő, Schobert Norbinak már volt egy felesége Rubint Réka előtt. Ezt a fitneszguru a Pimasz úr Ottalszik című műsorban árulta el.

Abban az időben házasodott meg először, amikor még rendőrként dolgozott.

Fotó korábbi párjáról

Schobert Norbi 1998-ban századosként szerelt le, amikor döntenie kellett, hogy tévében szereplő aerobikedző vagy rendőr akar lenni. Ebből az időszakból őriz néhány egyenruhás fotót, sőt, egy esküvői képet is, amelyen nem Rubint Réka áll mellette hófehér ruhában.

- 24 éves koromban beleszaladtam egy gyors házasságba. Ez otthon nem tabu téma, Réka is tudja, semmi gond ezzel nincs. Olyan rég volt, hogy tán igaz sem volt. Maga a házasság csak három hónapig tartott. Nagyon szerettem a hölgyet, aranyos is volt, de elhidegültünk egymástól elég gyorsan - mesélte Papp Gergőnek.

A SuperTV2 műsorában azt is bevallotta, hogy igazából ő volt a bolond, mert túl hamar nősült, hogy a szülői háztól távol mielőbb önálló életet kezdhessen.

Az első házassága

- Egyrészt nagyon szerettem a lányt, meg kicsit úgy éreztem, hogy ezzel hamarabb felnőtté válok. Szerettem volna otthonról már kirepülni és elköltözni. Fiatal tiszt voltam, akkor avattak hadnagynak, kaptam egy parancsnoki állást, gondoltam, meg is nősülök - folytatta.

Rubint Réka bikinis fotókat osztott meg a tengerpartról - Így üzent a Facebookon

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hölgy szüleinek volt egy lakása, azt az újdonsült feleség kapta meg, így lett saját otthonuk. Aztán Norbi rádöbbent, ez nem az ő élete, ezt nem ő érte el.

Schobert Norbi azt is elárulta, hogy Rubint Réka is majdnem megházasodott, mielőtt ők találkoztak, gyűrűs menyasszony volt. Találkozásuk azonban mindent felülírt. Köztük olyan az összhang, mintha egymásnak születtek volna, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azóta is boldog házasságban élnek, melyben három gyereket nevelnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: SuperTV2/Pimasz úr Ottalszik

Facebook-kép:  RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük