"Lilla nincs egyedül! Elfelejthette, mert annyi lányt molesztált, de mi emlékezünk"
Az október elején kirobbant szexuális zaklatási botrány néhány nap alatt begyűrűzött hozzánk is.
2017. október 5-én jelent meg a New York Times-ban az a terjedelmes leleplező írás, melyből kiderült, hogy Harvey Weinstein a hatalmával visszaélve évtizedeken át zaklatta szexuálisan a színésznőket és más kolléganőit. Az Oscar-díjas amerikai producer körüli botrány azóta óriásira dagadt, hiszen az elmúlt hetek során rengetegen léptek a nyilvánosság elé saját, megdöbbentő történeteikkel Hollywoodban. Megszólalt többek között Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow és Kate Beckinsale is, akik bátran felvállalták az ezzel járó érzelmi terheket, és elmesélték, hogy miként molesztálta őket évekkel ezelőtt a producer - ám ők csak a leghíresebbek Weinstein mintegy hatvan áldozata közül, akiknek teljes listája itt olvasható.
Harvey Weinstein a nyolcvanas évek eleje óta meghatározó alakja a hollywoodi filmiparnak, producerként pedig több mint háromszáz film fűződik a nevéhez, köztük olyan fontos és felejthetetlen alkotások, mint a Ponyvaregény, Az angol beteg, a Szerelmes Shakespeare vagy a New York bandái. A 65 éves producer sikeres karrierjét mostanra teljesen derékba törte a botrány: tíz év házasság után elhagyta a felesége, kirúgták a testvérével 2005-ben közösen alapított Weinstein Company nevű cégből, de az Oscar-díjakról is döntő Amerikai Filmakadémia is azonnali hatállyal kizárta őt a soraiból.
Harvey Weinstein borzasztó esete már csak az áldozatainak magas száma és több évtizedre visszanyúló története miatt is különösen megdöbbentő, de nem ő az első olyan ismert filmes Hollywoodban, aki ilyen súlyos és nyomasztó szexuális botrányba keveredett. Roman Polanskit 1977-ben azért tartóztatták le, mert a vádak szerint megerőszakolta a 13 éves Samantha Geimert, Mia Farrow saját bevallása szerint 1992-ben szembesült először azzal, hogy Woody Allen a hétéves fiukat, Dylan Farrow-t molesztálta, 2014-ben pedig Bill Cosbyról derült ki, hogy a hatvanas évek közepén több mint ötven nőt zaklatott szexuálisan, akik közül sokakat be is gyógyszerezett előtte.
Egy sötét és nyílt titok
A színfalak mögött Hollywoodban a jelek szerint tehát már régóta nincs minden rendben, ám erről mostanáig nem szívesen, vagy egyáltalán nem beszéltek az érintettek. Pedig 2014-ben készült már a tengerentúlon egy fontos és letaglózó dokumentumfilm az álomgyár sötét oldaláról An Open Secret címmel. Az Oscar-díjra jelölt Amy Berg tényfeltáró alkotásában azt térképezte fel, hogy a filmipar fejesei miként zaklatják szexuálisan hosszú ideje a gyanútlan kiskorúakat, majd a lelkiismeretükkel nem törődve hogyan söprik saját bűneiket a szőnyeg alá, miközben mindez nyílt titoknak számít Hollywoodban.
A Harvey Weinstein körüli durva botrány óriási lavinát indított el, mely a közelmúltban hazánkba is begyűrűzött. A múlt héten elsőként Papadimitriu Athina vallotta be az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy legkisebb lányát, Rékát egy nő molesztálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijén. Ezt követően Sárosdi Lilla, majd Sándor Erzsi állt a nyilvánosság elé saját történetével, két nappal ezelőtt pedig Lovasi András felesége, Földes Eszter osztotta meg a nyilvánossággal, hogy neki is bőven volt része szexista és hímsoviniszta megaláztatásban.
Nem bosszút akar
Sárosdi Lilla október 14-én eredetileg nem nevezte meg, hogy ki molesztálta őt a fehér BMW-ben, ám tegnap reggel egy videót tett közzé a Facebookon, melyben az óriási nyomás miatt végül elárulta, hogy a Vígszínház egykori igazgatója, Marton László zaklatta őt szexuálisan. "Én nem bosszút akarok, és nem akarom lejáratni a szakmámat, büszke vagyok a szakmámra,
de nagyon sok színésznő él hasonlóan nehéz történetekkel, súlyos titkokkal,
amiket nem mernek elmondani, mert félnek, hogy kiközösítik őket, hogy nem kapnak munkát, hogy nem veszik őket komolyan, hogy nincs hova fordulniuk. Nemcsak a film és a színház területén, hanem mindenhol jelen van ez a probléma, és nemcsak a nők esetében, hanem a férfiak esetében is - mondta a gyűlöletkeltés szándéka nélkül Sárosdi Lilla a videóban , amit azóta már több mint 90 ezren néztek meg.
Sárosdi Lilla vallomása pillanatok alatt megmozgatta a hazai színházi életet. Elsőként Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Janisch Attila filmrendezők, illetve Szöllősi Barnabás forgatókönyvíró álltak ki Sárosdi Lilla mellett egy közösen jegyzett nyílt levélben, amiben többek között ezt írják: "Lilla bátorsága reményeink szerint kiáltás lehet a többi áldozatnak, hogy nincsenek egyedül, és figyelmeztetés a molesztálóknak, hogy bizonyos bűnök a mi szemünkben nem évülnek el, és a cinkos vagy tehetetlen hallgatás időszaka véget ért."
"Rágalom!"
A héten Enyedi Ildikóékhoz csatlakozott a Katona József Színház, a Radnóti Színház és a Vígszínház is, mindhárom intézmény hivatalos közleményben ítélte el "a fizikai és verbális erőszak, a testi vagy lelki megalázás minden formáját." Marton László tegnap az MTI-nek eljuttatott közleményében viszont egyöntetűen tagadta, hogy bármit is elkövetett volna húsz évvel ezelőtt Sárosdi Lilla ellen, majd hozzátette, hogy rágalmazás vádjával bíróság elé viszi az ügyet:
Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére.
Habár az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapelve szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg, Marton László nyilatkozatának sokan nem örültek. A Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatói közül eddig 114-en ugyanis petíciót írtak, melyben azt követelik, hogy függesszék fel Marton Lászlót, amíg a bíróság meg nem hozta az ítéletet.
Tegnap este pedig Verebes István is megszólalt az ügyről, és azt nyilatkozta az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy nagyon elkeserítőnek tartja, ami a színházi világban történik, de megérti Sárosdi Lilla lelkiállapotát, és azt, hogy a színésznő elmondta történetét. Véleménye szerint "a színésznő mindent meg akar csinálni, hogy játsszon, és ezzel vissza lehet élni", Marton Lászlót pedig szerinte nem szabadna felfüggeszteni, mert "jeles rendező, akinek sok színész köszönheti a pályáját."
A kommentelők szerint embertelen hozzászólások születtek
Bejelentése óta Sárosdi Lillát rengetegen támadják a Facebookon, és többek között olyan rosszindulatú vádakkal illetik, miszerint csak a 15 percig tartó hírnévért állt ki a reflektorfénybe. De olyanok is akadnak, akik meg vannak róla győződve, hogy minden szava hazugság, mások pedig azért kritizálják, miért húsz év elteltével állt a nyilvánosság elé. Arról, hogy Sárosdi Lillának az elmúlt napokban milyen borzalmakat kellett átélnie, pontosan tanúskodik ez a gyűlölködő és mocskolódó privát üzenet, amit szintén megosztott a Facebookon.
A méltatlan támadások és a kommentelők szerint embertelen hozzászólások mellett sokan támogatják és biztatják Sárosdi Lillát, aki egyedülálló bátorságával tanúbizonyságát tette annak, hogy az áldozatoknak igenis ki kell állni történeteikkel a nyilvánosság elé, különben semmi esély arra, hogy a titokban zajló szexuális zaklatások ne maradjanak következmények nélkül, ez a magatartás pedig nemcsak a színházakat, hanem társadalmunk egészét mélyen behálózza.
"Vállalom a tanúskodást"
Sárosdi Lilla mellett állt ki például Lengyel Anna dramaturg is, aki tegnap a Facebookon tette közzé azt a bejegyzését, amiben többek között arra biztat mindenkit, hogy "az is bátran kommentáljon, akivel esetleg hasonlót követett el Marton." Van, aki a poszt alatt például a saját nevével is vállalta, hogy nem felejt, sokan pedig megerősítették Sárosdi Lilla vallomását, és tanúskodni is hajlandóak mellette a bíróságon. Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád rendező tegnap este a Hír TV Egyenesen című műsorában azt is elmondta, hogy felesége pszichológus segítségét is kérte, hogy fel tudja dolgozni az őt ért szexuális zaklatást.
Az író szubjektív véleménye
A Femina újságírójaként és kortárs költőként magam is mélyen elítélem az erőszak bármilyen formáját, legyen az szexuális vagy más természetű, és irányuljon a nők vagy a férfiak felé. Véleményem szerint a hatalmával és a tekintélyével senkinek sem szabadna visszaélnie, az áldozatokat pedig nagyon tisztelem, akik a stigmatizáció és a mérhetetlen gyűlölködés ellenére példát mutatnak ebben a pattanásig feszült légkörben. A szememben ők igazi hősök, akik saját fájdalmukkal és szégyenérzetükkel dacolva osztják meg velünk az őket ért traumákat, és önként felvállalják az ezzel a nehéz feladattal járó érzelmi terhek cipelését is egy olyan egyetemes ügyért, mely végső soron az emberi méltóságról és a méltó bánásmódról szól, ez pedig kivétel nélkül mindenkit megillet.
Törőcsik Franciska szavaival is mélységesen egyetértek, aki a Fideliónak adott mai interjújában azt mondja, hogy "nagyon kicsi az ország, kicsi a szakma. Fontos őszintén beszélni arról, milyen sérelmek érik a nőket, de érthető, erről miért hallgatnak sokan: félnek, hogy elveszítik az állásukat, és nem lesznek többé lehetőségeik.
Mégis, azt kellene elérni, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a megalkuvást,
hogy te sem mondod ki, én sem mondom ki, és hallgatunk - nyilatkozta a 27 éves színésznő. A kiállás fontosságára pedig már Mahátma Gandhi is felhívta az emberiség figyelmét, amikor ezeket a sorokat papírra vetette: "A tett, és nem a tett következménye számít. Mindig helyesen kell cselekedned. Talán nem tőled függ, és talán nem is a te idődben lesz a tettnek következménye, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell helyesen cselekedned. Sosem tudhatod, hogy a tetteidnek mi lesz az eredménye. De ha nem teszel semmit, nem lesz eredmény sem."
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- szexuális zaklatás
- botrány
- harvey weinstein
- sárosdi lilla
- földes eszter
- marton lászló
- Hazai sztár