Sarka Katára már rátalált az új szerelem - Hajdú ezt nyilatkozta róla

Hajdú Péter ezt mondta válófélben lévő felesége, Sarka Kata új szerelméről.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tegnap Hajdú Péter, majd Sarka Kata is bejelentette: a házasságuk véget ért. A Frizbi műsorvezetője ma reggel újabb hírrel lepett meg mindenkit: azt állítja, Katára már rátalált az új szerelem.

- Katának már sikerült, úgy tudom, remélem, én is megtalálom majd az igazit. Azt a kilenc évet, amit együtt töltöttünk, senki nem veheti el tőlünk. Két csodálatos gyermekünk van, ők mindig összekötnek bennünket, de más utakon kell folytatnunk. Szívből kívánom neki, hogy legyen boldog, és bár úgy tudom, megtalálta már a megfelelő embert, de nem foglakozom velük - mondta a Blikknek.

Azokat a pletykákra, amelyek szerint Hajdú Péter a szilvesztert új szerelmével, egy egyetemista lánnyal töltötte, sőt, január eleje óta vele síel Ausztriában, a Facebook-oldalán cáfolta.

Sarka Kata mindezt másképp látja, nyilatkozott is róla a Blikknek.

- Tudok Peti barátnőjéről, de nem kívánok velük foglalkozni. Ahogy eddig, ezután is egyetértésben neveljük a gyerekeket, ennél fontosabb nincs számomra. Igyekszünk úgy kezelni a helyzetet, hogy Noncsi és Dávidka minél kevesebbet sérüljön ebben az időszakban, ehhez sok odafigyelésre és beszélgetésre lesz szükség mindkettőnk részéről - zárta rövidre.

Sarka Kata a Borsnak azt is elárulta, Noémivel és Dáviddal már elbeszélgetett arról, hogy édesapjuknak új barátnője lehet.

- Nekem a gyerekeim a legfontosabbak, és édesanyaként fontosnak tartom azt is, hogy Noncsit és Dávidot is felkészítsem arra, hogy az édesapjuk körül megjelenik egy másik nő, az életébe jön egy új szerelem. A napokban beszéltem velük erről, és úgy láttam, hogy ez megérintette őket. Gondoltam, hogy így fogadják, de mégis szükséges volt, hogy felvilágosítsam őket, hiszen a nyilvánosság előtt éljük az életünket - olvasható a napilapban.

Fotó: Facebook/Hajdú Péter, Facebook/Sarka Kata

A magyar műsorvezető titokban elvált - 22 év után hagyta el feleségét

Hazai sztárok, akiknek a bíróság 2016-ban mondta ki a válását - nézd meg őket!

A magyar műsorvezető titokban elvált - 22 év után hagyta el feleségét

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük