Először mutatkoztak kamerák előtt! Íme, Rózsa György és balettművész szerelme
Rózsa György és Mráz Nelli a tegnap esti Frizbiben szerepeltek.

Dia

                        	Rózsa György párját a lánya, a balettművész Csilla is elfogadta, munkájából kifolyólag ismerték is kicsit egymást. 13 év óta Mráz Nelli az első nő, akire áldását adta, mert szerinte ő az első olyan nő, aki tényleg azért van édesapjával, mert szereti.

Fotó: TV2/Frizbi

Dia

                        	A múlt héten derült ki, hogy a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Sztankay István 78 évesen negyedszer is megnősült. Keramikus művész szerelmét, Beát nyolc év után a nyilvánosság kizárásával vette el.

                        	A 67 éves Dévényi Tibi bácsi egy 14 évvel fiatalabb nőbe lett szerelmes, aki kerüli a nyilvánosságot. Civil párja, Bea hat évvel ezelőtt rajongóként találkozott a retró DJ-vel, és álmában sem merte volna gondolni, hogy később egy pár lesznek.

Fotó: Facebook/Dévényi Tibi Bácsi

Dia

	Karda Beára 2009 őszén talált rá a szerelem, ami azóta is tart. A 63 éves énekesnő az interneten ismerte meg a civil szerelmét, Lacit, akivel együtt érkezett az idei Story-gálára.

	A 60 éves Szűcs Judithra is 2009-ben talált rá ismét a szerelem. Az énekesnő már egy ideje tervezi az esküvőt Magyarországon élő külföldi üzletember párjával, de még nem tudni a konkrét időpontot.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Dia

	A 65 éves bűvész, Ungár Anikó 2005-ben ismerte meg a bankár Ferenczi Tibort, akivel össze is házasodtak.

	A 70 éves Kóbor János 2007-ben lett ismét apa. Léna lánya édesanyját, a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsókát egy évvel később vette el.

Blog.hu ajánló
Fotó: