Harmadszor is elbukta a tehetségkutatót a 28 éves lány! Nézd meg, kik estek ki a Rising Starból

Most volt az első párbaj, ahol 12 énekes állt színpadra.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Rising Star vasárnapi élő adásában a párbajoké volt a főszerep: a korábbi műsorokban kiválasztott 24 énekes közül most 12 mérte össze a tudását.

A továbbjutás itt is a nézői voksokon múlt: a két párbajozó közül az, aki a magasabb százaléknyi igen-szavazatot kapta, mehetett tovább a versengésben.

6 párbajpáros a műsorban

Ami a nézők részéről a legnagyobb felháborodást okozta a Facebookon, az az, hogy a zsűritagok párosították össze előzetesen a jelentkezőket. Így pedig a kényszer miatt bizony akadtak olyan párosok, ahol az egyik vagy a másik versenyző már azelőtt előnyt élvezett, hogy még meg sem szólalt.

Ezek egyike volt a Tarsoly Arnold és Czibi Norbert párbaj: itt még a zsűri is egyértelműen kifejezte, örülnének, ha Norbi jutna tovább, hogy ne kelljen visszamennie Angliába dolgozni, hanem Magyarországról tudná támogatni nehéz sorban lévő családját.

Ráadásul Arnold előadására Pásztor Anna olyan címszóval szavazott nemmel - Arnold énekelte először a párbajdalát -, hogy ő Norbira tartogatja az igenjét.

Nem volt mindig egyenlő a küzdelem

Végül valóban Norbi került be a következő fordulóra, a Raise Me Up című dalra 83 százalékot kapott, míg ellenfele, aki a Lay Me Downt énekelte el Adam Lamberttől, csak 60-at.

Ugyanígy Stepa Erika is hátrányból indult Singh Viki mellett, hiszen utóbbi nem csak a Rising Star egyik legjobb hangú énekese, de színpadi tapasztalattal is bír, hiszen évekig dolgozott vokalistaként.

Talán ez a párosítás túlságosan is nyomasztó volt Erika számára, aki Janicsák Veca: Könnyek az esőben című slágerét hamiskásan, és Kero szerint affektálva adta elő, a közönség csupán 60 százaléka voksolt rá igennel.

Singh Viki viszont felrobbantotta a színpadot, a Somewhere Over the Rainbow eléneklésével a műsor legmagasabb igen-szavazati arányát, 84 százalékot sikerült elérnie.

- Ha eddig tartott az egész, akkor is megérte, hiszen visszakaptam a hitemet - mondta még a közönség elé lépés előtt Viki, szimpatikus hozzáállása is bizonyosan szerzett neki néhány plusz szavazatot.

Aki még továbbjutott a műsorból: Szén Alexandra, ő Mazsit győzte le, azt a 28 éves lányt, akinek immáron ez volt a harmadik tehetségkutatós próbálkozása. Mazsi igyekezett mindent megtenni, hogy rá többen voksoljanak, de produkciójára mindössze 56 százalék szavazott igennel. Ezzel újabb álma foszlott szét, bár bevallása szerint ez az álom még szinte el sem kezdődött.

Fehérvári Gábor Alfréd a Use Somebodyt adta elő, ezzel maga mögé utasította párbajtársát, Abbe Lewist.

A 15 éves Kovács Gyopár a plázás válogatóból bejutott Várhegyi Lucas-Palmirát körözte le a maga 78 százalékával, Takáts Máté, Takáts Tamás énekes fia pedig Palmer Izsákkal szemben maradt alul - utóbbi Michael Jackson They Don't Care About Us című slágerével tarolt.

A műsor legviccesebb pillanatairól egyébként a két műsorvezető, Ördög Nóra és Majka gondoskodott az adás elején, akik a nekik érkezett elmarasztaló Facebook-üzenetek közül olvastak fel néhányat - ezekben a kommentelők nem kímélték sem a kinézetüket, sem a viselkedésüket, de láthatóan ez nem viselte meg a rutinos képernyősöket.

Fotók: Facebook/Rising Star

Ördög Nóra ruhái

Sok kritika érte a műsorvezető ruháit, nézd meg, miket viselt a korábbi műsorban!

Fotók: élő adásban ilyet még soha nem tett Ördög Nóra! Ráadásul nem is egyszer

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük