Így néz ki ma az Unokáink sem fogják látni műsorvezetője - 30 évig futott a sikerszéria

Ráday Mihály sokat tett azért, hogy jobban megbecsüljük a műemlékeket.

Ráday Mihály Unokáink sem fogják látni
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ráday Mihály 1968-ban lett a Magyar Televízió munkatársa, 11 évvel később pedig elindította legendás városvédő műsorát, amely az Unokáink sem fogják látni címet kapta. Az 1979-ben indult tévéműsor révén rengeteget tett azért, hogy az emberek jobban megbecsüljék a műemlékeket és építészetünk örökségeit. Az utolsó adást hét évvel ezelőtt láthattuk, a Magyar Televízió vezetősége ugyanis 30 év után, 2010-ben úgy döntött, hogy megszünteti a műsort.

Ráday Mihály a nyolcvanas évek elején alapította meg a Budapesti Városvédő Egyesületet, melynek a mai napig az elnökeként dolgozik. A kilencvenes évek első felében az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, emellett közel 20 éven át volt a Fővárosi Közgyűlés tagja. Ráday Mihály rengeteget tett fővárosunkért, az ő nevéhez fűződik többek között az Andrássy út kandelábereinek, illetve a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréje is.

raday-mihaly-2017
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás, ATV

A 75 éves operatőr és műsorvezető júniusban az ATV-n futó Kép-regény című műsor vendége volt, ahol mesélt édesapjáról, Ráday Imréről, aki az első Kazinczy-díjjal kitüntetett színész volt, de felidézte az Unokáink sem fogják látni indulását is.

- Ez egyetlen műsornak készült. Rengeteg levél érkezett már az első adás után, mivel a nézőknek óriási igénye volt rá, hogy valaki felmutassa és megbecsültesse velük a megörökölt építészeti értékeket. Ilyesmit korábban senki nem csinált, szóval nem is lehetett abbahagyni. Nem véletlenül ment ez a műsor 30 éven át, amíg a Magyar Televízió egyik napról a másikra meg nem szüntette - mondta Ráday Mihály, aki a mai napig törődik Budapest műemlékeivel.

Ma 72 éves Kudlik Júlia - Friss fotókon a Magyar Televízió bemondónője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük