Csütörtökön temetik el! A magyar színésznő hosszú betegség után hunyt el

A rákoskeresztúri új köztemetőben helyezik örök nyugalomra Polónyi Gyöngyi színésznőt.

Csütörtökön 10:30-kor helyezik örök nyugalomra a Rákoskeresztúri új köztemetőben Polónyi Gyöngyi színésznőt.

A Thália Színház egykori tagja hosszú, súlyos betegség után még április 16-án hunyt el.

Fiatalon sztárrá vált

Polónyi Gyöngyi 1942. április 13-án született Budapesten. Negyedikes gimnazistaként filmfőszerepet kapott Makk Károly 1960-ban készült legendás Fűre lépni szabad című vígjátékában.

Már főiskolásként több szerepet játszott a Thália Színházban, a színművészetin 1964-ben végzett. Négy osztálytársnőjével szinte rögtön sztárok lettek. A Keleti Márton rendezte Esős vasárnapban főszereplőként tűnt fel Béres Ilona, Halász Judit és Tordai Teri oldalán.

Pályája elején sokat foglalkoztatta a film és a televízió, láthattuk A kőszívű ember fiai, valamint a Napló szerelmeimnek című filmekben is.

A diploma megszerzése után egy évadra a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1965-tól a Thália Színház tagja volt, a teátrumhoz csaknem három évtizedig hű volt.

Felhagyott a színjátszással

Néhány év alatt főszerepek sorát alakította, játszott erős tartású drámai nőalakokat, később inkább kisebb karakterszerepekben volt látható.

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom
Polónyi Gyöngyi két évtizede aztán eltűnt a magyar színpadokról, és más feladatok felé fordult. Az egyik pesti kórházban végzett jószolgálatot beteg, idős, elhagyott emberek mellett.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Legjelentősebb színpadi szerepei között megtalálható Reich Kató (Fejes Endre: Rozsdatemető), Irina (Csehov: Három nővér), Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő), Maria (Hemingway: Akiért a harang szól), Melinda (Katona József: Bánk bán).

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük