Pokorny Lia a húzónév! Sikert remél tőle a magyar filmszínésziskola

A részletek

Filmszínész mesterség oktatására létrehozott iskola nyílik ősszel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pokorny Lia az egyik legsokoldalúbb magyar színésznő: nemcsak színpadon szerepel, de látható a Beugró című, szituációs színházi játékokon alapuló szórakoztató televíziós műsorban, idén tavasszal pedig a Csillag Születik tehetségkutató produkció egyik zsűritagjaként is bemutatkozott.

A 40 éves sztár ősztől újabb kihívások elé néz: a Go To Casting! filmszínésziskola egyik oktatója lesz.

Hazánkban az első

Londonban, Los Angelesben, New Yorkban számos filmszínésziskola, úgynevezett Screen Actor’s School működik, melyekben speciális módszertan alapján évtizedek óta oktatják a mesterséget.

Az utóbbi években egyre több nemzetközi produkció készül Magyarországon, így a jól képzett szereplők iránti igény folyamatosan növekszik. Ugyancsak jelentős számban tűnnek fel új arcok a hazai gyártású televíziós sorozatokban. Megértett hát az idő az első magyar filmszínésziskola megalapítására. 

A szeptemberben induló Go to casting! célja, hogy a hat féléves, speciális módszertan alapján működő oktatásnak köszönhetően magyar és nemzetközi filmekben, televíziós produkciókban sokoldalúan és magas szinten képzett színészek kaphassanak munkát.

A diákok elismert filmes szakemberektől tanulhatnak, többek között Pokorny Lia, Hámori Gabriella és Kamarás Iván színművészektől, Salamon András Balázs Béla-díjas filmrendezőtől vagy a dramaturgiai ismereteket Kornis Mihály írótól. 

A színészet tanulható és tanítható

- Természetesen imádok játszani, de ez a játék egyben a mesterségem is, mely tanulható és tanítható. Én abban hiszek, hogy magas színvonalú művészi munkát csak felszabadult, egymásra figyelő és őszinte emberek tudnak produkálni. Ez a tanári koncepcióm lényege is - nyilatkozta Pokorny Lia.

A legszebb magyar színésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Salamon András gyermekkorától kezdve dolgozott magyar filmekben, szakmai életútja során mindig is meghatározóak voltak a szereplőválogatások, meghallgatások, castingok, próbafelvételek. A számos külföldön szerzett tapasztalat alapján határozta el, hogy Magyarországon elindítja a filmszínészképzést.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Az első forgatókönyvemből született film mellett segédkezve már én kerestem a szereplőket Moszkvától Budapesten át Bécsig. Az első rendezésem is épp egy szereplőválogatáson talált történetből keletkezett. A második önálló filmem főszereplőjét Kínában kerestem, de végül Párizsban találtam meg, a harmadikat pedig már teljes egészében Kaliforniában forgattam - mesélte a filmrendező.

Tavaly már ő volt a casting director egy spanyol művészfilmben, ahová franciául beszélő magyar és külföldi színészeket szerződtetett.

Részletek az iskoláról a www.gotocasting.hu oldalon találhatók, jelentkezni a gotocastingbudapest@gmail.com e-mail címen lehet. A Go To Casting! filmszínésziskola együttműködik a legsikeresebb színészügynökségekkel, gyártó cégekkel.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük