Pintér Tiborral fiatal párja botrányosan viselkedett - Szakítás előtt állnak

Pintér Tibor kapcsolata fiatal barátnőjével a szakítás szélére került.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pintér Tibor fiatal párja nagyon csúnyán viselkedett szerda reggel a Mokka stúdiójában. A pár közötti feszültséget már a beszélgetés megkezdése előtt érezte a két műsorvezető, Frida nagyon kedvtelennek tűnt, alig szólalt meg, amiatt a pár mondat miatt pedig, ami elhagyta a száját, a színésszel össze is szólalkoztak az élő adásban. A beszélgetés végén aztán Frida felpattant, és káromkodva faképnél hagyta a 44 éves sztárt. Hülye f***! - ezt vágta a fejéhez. Pintér Tibi a Borsnak nem tagadta, a sok konfliktus kikezdte a kapcsolatukat, ez már egy szakítás közeli állapot, amin, ha nem tudnak változtatni, elválnak útjaik. 

A 21 éves lány a tegnapi Mokkában azért is volt feszült, mert hajnali háromkor ért külföldről haza, ahol rendetlenség fogadta, pedig párjától azt az egy dolgot kérte, hogy pakoljon össze. Fáradtan kelt kora reggel, hogy a Mokkában szerepeljenek, a műsorban pedig megjegyezte, hogy a TV2 A legbátrabb páros című vetélkedőjében ő nem is akart szerepelni, csak Pintér Tibi erőltette. 

- Kicsim, azért nem kellett bilinccsel meg gumibotokkal taszigálni Máltáig, hogy fölszállj arra a rohadt repülőre. Azért ne úgy add elő, légy szíves, hogy én egy terrorista vagyok, hogy kényszerítettelek, szerepelj Magyarország egyik legnézettebb tévéműsorában - teremtette le ezért Tenya.

A szóváltások végére tett Frida azzal pontot, hogy káromkodva hagyta faképnél párját, aki a Borsnak elárulta, hogy 23 évvel fiatalabb párja nagyon robbanékony, és máskor is sokszor nagyon csúnyán beszél vele, sokat káromkodik - ezt a nézők is láthatják majd a TV2 október 9-én induló sztárpáros vetélkedőjében, ahol sokszor ki kellett a lányt sípolni. A színész elismerte, hogy szerelme kérését figyelmen kívül hagyva nem pakolt el, és a lány keveset aludt, de szerinte ez nem mentség arra, ahogy a stúdióban viselkedett. 

- Frida nem vesz fel álcát, amiért valahol becsülöm, csak így nem lehet élni! Sokkal több így a negatív, mint a pozitív. Mind a ketten hullámzunk, de az utóbbi hetek mélységei érzelmileg kifelé tolnak engem ebből az egészből - mondta a színész, aki szerint csak egy gyökeres változás mentheti meg a kapcsolatukat. 

Fotókon Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége - Dóra gyönyörű nő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük