A műsorvezetőt ezért rúgták ki az RTL Klubtól - Vérig sértett egy fontos embert

Peller Mariann kiírta magából, hogyan veszítette el álmai állását.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Peller Mariann kiírta magából, hogyan veszítette el két év után akkori álmai állását. Hosszú távra tervezett az RTL klubbal, ám 2010 tavaszán mégis úgy hozta a sors, hogy két év után mennie kellett a kereskedelmi csatornától, írta mai bejegyzésében a life.hu sztárszerzőjeként.

- A második RTL-es karácsonyomon rosszkor mentem oda egy kedves kollégát üdvözölni, és egy nagyon fontos embert sikerült vérig sértenem – pedig semmi sértőt nem mondtam, és főleg nem tettem – árulta el.

peller-mariann
Fotó: RTL Klub

- Szóval, azon a végzetes karácsonyi bulin, tudtomon kívül megbántottam valakit, akit nagyon nem kellett volna. Jóvátételre, bocsánatkérésre esélyem sem volt. Ezután már csak az utolsó csepp volt a pohárban, hogy két, régebb óta a pályán lévő műsorvezető érkezett ahhoz a műsorhoz, amelynél épp dolgoztam. Könnyes (fuldokolva hüppögős, tényleg...) búcsút kellett hát vennem életem első munkahelyétől, aminek végtelen sokat köszönhetek, és ezért örökké hálás leszek ennek a csapatnak.

Harag ugyanakkor nincs benne, ha arra az emberre gondol, aki miatt mennie kellett, mert máskülönben talán kimaradt volna az életéből a műsorvezetés a Rádió 1-en, nem szerepelt volna a Nagy Duettben, ahol szoros barátságot kötött Bereczki Zoltánnal, és nem keresi meg a Story TV akkori főszerkesztője munkaügyben, aminek köszönhetően találkozott élete párjával, aki ma már a férje és két fia édesapja.

Duci, szemüveges kislány volt! Gyönyörű magyar színésznő lett belőle

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük