100 kilósan kiröhögték a Színművészetin - Az egyik legszebb magyar színésznővé fogyott

Peller Anna pályája elején még duci színésznő volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rendhagyó adással jelentkezett az Elviszlek magammal. D. Tóth Kriszta a Peller lányokat, Peller Annát és húgát, Peller Mariannt vitte egy színházi próbáról kávézni, közben pedig páros interjút adtak neki. A színésznő Anna férjével, Lukács Miklóssal az RTL Klub Reggeli című műsorát is vezeti, Mariann, a Life TV műsorvezetője pedig szintén férjével dolgozik együtt. További egyezés a nővérek életében, hogy mindketten imádnak enni, és egykori túlsúlyos gyerekként a mai napig egyfolytában fogyókúráznak, hogy tartani tudják immár karcsú alakjukat. Ugyanakkor nagyon jól vannak a bőrükben, merik vállalni önmagukat, és nyíltan beszélnek a komplexusaikról, félelmeikről és a testükkel kapcsolatos bizonytalanságaikról.  

Peller Anna hároméves kora óta színésznő akart lenni, háromszor futott neki a Színművészetinek, ahol szó szerint kiröhögték, mert kövér lányként Júlia szerepéből adott elő részletet. A musical szakon végzett, egykor százkilós színész-műsorvezető bevallja, később kamatoztatni tudta a nehéz időszakokból szerzett tapasztalatait.

peller-anna1
Fotó: WMN magazin/YouTube

- Sokat adott nekem ez a sok szenvedés. Öniróniát mindenképp. Kiközösített gyerekek voltunk Mariannal, én például mindennap vettem egy csokit a suli melletti kisboltban. Nagy bánatevő tudok lenni. És, mivel nagyon könnyen hízunk, napi szinten küzdünk a kilókkal - mesélte Peller Anna.

peller-mariann1
Fotó: WMN magazin/YouTube

- Mivel minket sokat csúfoltak gyerekkorunkban, egyszer szeretnék egy olyan mozgalmat indítani, mellyel ismert arcokkal körbejárjuk az általános iskolákat, ahol nyíltan beszélünk erről a problémáról a gyerekekkel - árulta el Peller Mariann.

A Peller lányok nemcsak ducik, de szemüvegesek is voltak, így iskolás korukban duplán a társaik céltáblájává váltak. 

- Amikor általános iskolában mindenki úgy negyven kilót nyomott, az én súlyom hetven körül járt, nyolcadikban pedig már száz kiló voltam. Az általános iskola első és második osztályában vertek is a többiek. Emellett sokat csúfoltak: például a "Digi-dagi daganat, kergeti a halakat" és a "Szia, te bálna" gyakran elhangzott. De voltam zsírdisznó, koca, malac, házi víziló és ehhez hasonlók - mesélte Peller Anna még 2012-ben az RTL Klub Reflektor című műsorában.

peller-anna-duci-gyerek
Fotó: Facebook/Peller Mariann

A középiskolában annyira zavarták a gúnyolódások, hogy drasztikus módszerekkel próbált megszabadulni súlyfeleslegétől. Harmadikos gimnazistaként a nyári szünetben egy hónap alatt húsz kilót fogyott, mert alig evett, egyszer a mentőt is ki kellett hívni hozzá, amikor a nyílt utcán összeesett. Normál étkezés mellett két hónap alatt visszaszaladtak rá a plusz kilók, de végül a rendszeres sportolásnak és az egészséges táplálkozásnak köszönhetően évek múlva elérte azt az alakot, amivel elégedett.

A Peller Annával és Mariannal készült beszélgetés D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának epizódja a wmn.hu magazin YouTube-csatornáján látható.

Peller Anna óriási házban lakik - Csoda, hogy nem téved el benne

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük