Meghalt Pap Vera! Hosszú betegség után elhunyt az 59 éves színésznő

Meghalt Pap Vera színésznő, tudatta a Vígszínház.

59 évesen, méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.

Az egyik legnagyobb magyar színésznőt gyászolja a Vígszínház társulata - tudatta néhány perccel ezelőtt honlapján a Vígszínház.

Az Angi Vera főszereplője

Pap Vera 1956. január 27-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1979-ben végzett, és azóta, 36 éve megszakítás nélkül a társulat hűséges tagja volt.

Az 1979-es év filmes karrierje szempontjából is fontos év, ekkor mutatták be az Angi Vera című alkotást, melynek címszerepét az akkor pályakezdő színésznő kapta. Alakításával egy csapásra ismertté vált. Ezért a szerepért 1980-ban a Chicagói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját, 1981-ben pedig a David di Donatello-díjat, amelyre egész életében nagyon büszke volt.

A főiskolán Horvai István és Kapás Dezső tanította, Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol Kapás Dezső rendezésében kapta első főszerepét. Harmadéves korában nagy sikerrel játszotta el Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabjának főszerepét, Irmát.

Később olyan legendás alakítások fűződnek a nevéhez, mint a Szentivánéji álom Hermiája, Kornis Kozmájának Hédije, az Úri Muri Rozikája, az Amadeus Constanzája, Fejes Endre Cserepes Margit házasságának címszerepe, a Leonce és Léna Lénája, a Györgyike drága gyermek Györgyikéje, A salemi boszorkányok Proktornéja, a Kurázsi mama Yvette-je, A revizor Polgármesternéje, Az ember tragédiája Évája, az Augusztus Oklahomában és a Mikve főszerepe.

Egy ország volt szerelmes belé - Így néz ki ma Pap Vera színésznő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Az Angi Vera után számos filmes szerepet kapott, játszott a Csapd le csacsi!, A névtelen vár, a Dögkeselyű, az Uramisten vagy éppen a Roncsfilm című alkotásokban is.

Betegsége alatt szinte megszakítás nélkül játszott. Még 2014 őszén is játszotta a Mikve főszerepét, és próbált Fátyol nélkül című előadásban, amelynek októberben volt a bemutatója. Megrendítő alakítását megkönnyezték a nézők és a kollégák is. 2015. február 8-án, vasárnap lépett utoljára színpadra.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Fotó: MTVA/Lakos Gábor

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük