"Találkozom nőkkel" Pachmann Péter végre tiszta vizet öntött a pohárba válása után

Pachmann Péter az Aktívnak mesélt először válásáról.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Alig telt el két hét azóta, hogy Pachmann Péter hét év házasság után hivatalosan is elvált feleségétől, Ambrus Marcsitól, néhány nappal később máris azt tudatta a közvéleménnyel egy sajtóközleményben, hogy barátnőjével, Hajdú Petrával is szakítottak.

Különválásuk okát azzal magyarázta március végén, hogy habár nagy reményekkel vágott neki az új románcnak, kapcsolatuk idővel mégsem tudott magasabb szintre emelkedni, amiben elmondása szerint nagy szerepet játszhatott az is, hogy munkája és kisfia miatt nem jutott elég ideje barátnőjére.

Kivételt tett

A népszerű szerkesztő-műsorvezető a közelmúlt óta most először szólalt meg, és habár korábban nem szívesen beszélt magánéletéről, ezúttal kivételt tett.

Nemcsak válásáról mesélt, hanem az azóta eltelt időszakról is, cáfolta például, hogy máris összejött volna valakivel.

- Van bennem egy ilyen egészen erős felszabadultságérzés, mert egy válást végigcsinálni, akár tetszik, akár nem, akár az ember maga dönt így, akár ilyen helyzetbe hozzák - én magam döntöttem így -, azért nehéz dolog - vallotta be a népszerű híradós.

Vannak dolgok, amiket leendő párjának el kell fogadnia

A Tények 39 éves házigazdája hozzátette, hogy kibírja az egyedüllétet, legfeljebb egyedül marad, ha nem talál egy olyan embert, aki nemcsak azt fogadja el, hogy van már egy kisfia, hanem azt is, hogy gyermeke anyukájával Balázs miatt a válás után is nagyon intenzíven tartja a kapcsolatot.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Természetesen szóba került az a szóbeszéd is, miszerint Pachmann Péternek már új barátnője van, ám ő határozottan cáfolta azokat a beszámolókat, melyek szerint ismét egy párkapcsolatba kezdett volna. Elmondása szerint az adhatott alapot ezeknek a pletykáknak, hogy találkozik nőkkel, de nem randevú keretén belül.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Találkozom nőkkel, mert ilyen azért előfordul, de ez nyilván azért van, mert mondjuk találkozom az ügyvédemmel, a húgommal, aki egy nagyon csinos és fiatal lány egyébként, vagy találkozom anyukámmal - öntött tiszta vizet a pohárba Pachmann Péter.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük