Kis híján botrányba fulladt a forgatás! Ördög Nóri nehezen viseli kollégája humorát?

Ördög Nóri és Nagy Sanyi elmesélték, milyen együtt dolgozni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tévéshow-k sikere valószínűleg legalább annyira függ a műsorvezetők, mint a résztvevők személyétől, hiszen a házigazdákon múlik, mennyire sikerül gördülékennyé és szórakoztatóvá tenniük az adott műsort.

Elég csak a sokak által kínosnak és unalmasnak vélt legutóbbi Oscar-díjkiosztót említeni, ahol a szervezők két fiatal színészre osztották a házigazdai teendőket.

Egy remek páros

Ám az első fél óra után kiderült, James Franco legszívesebben elbújt volna a bársonyfüggöny mögé, mint hogy az előre megírt poénokat felolvassa. Anne Hathawaytól pedig csupán erőltetett ripacskodásra tellett.

Szerencsére a hazai tévézésben többnyire jól sülnek el még a szokatlannak tűnő párosítások is: Ördög Nóri például az X-Faktor élő adásaiban be tudta bizonyítani Sebestyén Balázs mellett, hogy humora is van.

Most viszont már úgy tűnik, a Csillag születik 3-ban Nagy Sanyi mellett azt is meg kell tanulnia, miként fogja vissza a nevetést, mivel sármos műsorvezetőtársa igencsak bele tud melegedni a viccelődésbe.

Szombaton debütálnak

- Szerintem nagyon derűs lesz a közös munka, már így is előfordult, hogy kis híján botrányba fulladt a forgatás, mert annyira nevettünk. De ez a Sanyi hibája! - csipkelődött Ördög Nóri a Fókusz riportjában.

Képekben a Csillag születik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nóri egyébként igazán jókedvében volt: azt is elárulta, Sanyi a legjobban attól tart, nehogy ő is leguruljon a lépcsőn, mint annak idején Stohl András. A népszerű színész a Csillag születik második szériájának volt a műsorvezetője - és a második adásban, millió tévénéző szeme láttára megbotlott, majd nagyot esett a lépcsőn.

Szerencsére Bucinak nem lett semmi baja, sőt, olyan gyorsan pattant fel a földről, hogy sokan azt hitték, előre megrendezett jelenetről volt szó. Mindenesetre Ördög Nóri viccesen megnyugtatta Sanyit, legalább megtanulta Buci esése kapcsán, miként kell úgy kikerülni egy földön fekvőt magas sarkúban, hogy a haja se kócolódjon össze.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Egyszóval, ők ketten jól kiegészítik egymást - és ezt a nézők meg is tapasztalhatják hamarosan, hiszen a Csillag születik 3 szombaton debütál az RTL Klubon.

- Nóri kétségkívül jó partner, mert ha nekem elgurul a gyógyszerem, ő akkor is bele tud kapaszkodni valamibe, és tovább tudjuk görgetni az egészet - ismerte el Nagy Sanyi.

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük