Oláh Gergő gyönyörű feleségével állt kamerák elé - Nikiért 13 éve bolondul

Oláh Gergő és felesége a Drágám, add az életed! című műsorban szerepeltek.

olah-gergo-felesege-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oláh Gergő és felesége, Niki a TV2 Drágám, add az életed! című eheti műsorában mutatták meg, mennyire összeszokott párost alkotnak. A csatorna sztárpárokat felvonultató vetélkedőjét meg is nyerték. Nemcsak a győzelemnek örültek, de annak is, hogy jól szórakoztak, és együtt tölthették az idejüket. Három gyermekük mellet erre csak ritkán jut idő. A legidősebb, az egy szem kislány, Karla most ment első osztályba, a kis Denisz óvodás, a kis Nolen Gergő pedig még csak kétéves. 

Az énekes és felesége nagyon fiatalon keltek egybe, Oláh Gergő még csak 19 éves volt, harmincéves kora előtt pedig már háromgyerekes apuka. Niki a sztár legnagyobb drukkere, aki minden formában támogatja férje karrierjét. Tudja, hogy Gergő nagyon sokat dolgozik, hogy mindent meg tudjon adni a családjának, ezért nem is engedi, hogy otthon besegítsen a házimunkába, az otthon töltött idő alatt inkább legyen együtt a gyerekekkel, minthogy mosogasson - árulta el Niki a műsorban. 

- Ez volt az első tévés szereplésem, ráadásul ismert nők mellett! (Détár Enikő, Polyák Lilla és Madár Vera színésznők - a szerk.) Megtiszteltetés volt ott lenni mellettük. Nagyon izgultam, az látszott is, de szerintem jól megoldottuk. Gergő nagyon ügyes volt, rekordot is döntött - mondta a FEM3 Caféban.  

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük