4 év után vége! A Barátok közt szexi színésznője szakított párjával

A részletek

Nyári Diána, a Barátok közt Hannája szakított párjával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Négy és fél év után szakított párjával Nyári Diána, a Barátok közt Holman Hannája.

A bájos kislányból szexi nővé vált 19 éves színésznő cáfolta, hogy kapcsolata a 2013-as X-Faktorban megismert Tóth Marci miatt ment volna tönkre.

Négy év után szakítottak

A Bors december közepén azt állította, hogy az X-Faktor fináléja utáni bulin Nyári Dia közel került a tehetségkutató második adásában kiesett Tóth Marcihoz. Egyes szemtanúk azt állították, néhány csók is elcsattant, továbbá késő hajnalban a fiatalok együtt távoztak a partiról. Képeket, ahol felismerhetőek, azonban a lap nem tudott közölni illusztrációként.

A Barátok közt fiatal szereplője akkor azt nyilatkozta, a fiatal énekessel jó barátok, mint ahogy a többi x-faktoros versenyzővel is, akiket sorozatbeli kollégája, Bozsek Márk révén ismert meg.

A 19 éves sorozatszereplő azt is hozzátette, hogy barátjával, Dáviddal egy párt alkotnak. A jóképű fiatalemberrel október végén, a Barátok közt 15. születésnapi partiján is együtt mutatkozott, akkor szinte el sem hagyták egymás társaságát. A színésznő szexi ruháját elnézve nem is csoda, hogy a fiú nem kívánta egyedül hagyni szerelmét.

Nincs harmadik fél

A pár négy és fél év után, karácsony előtt aztán szakított egymással, ám Nyári Dia azt nyilatkozta, nem egy harmadik miatt lett vége kapcsolatuknak, hanem azért, mert belefásultak abba. 

Köldökig kivágott estélyibe bújt a Barátok közt színésznője

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Nagyon jó viszonyt ápolunk azóta is, nincs bennünk harag, egyszerűen elfáradt ez a dolog kettőnk között, úgyhogy most így találtuk jobbnak - mondta a lány az RTL Klub Reflektor című műsorában.

A kapcsolatot már csak azért sem szakították meg teljesen, mert az exe gyakran sétálni viszi közös kutyusukat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- 15 éves voltam, amikor összejöttünk Dáviddal. Pont a kamasz éveim alatt sokat változtam, akkor kerültem be a sorozatba, az útjaink különböző irányba mentek. Ő Bécsbe ment ki dolgozni, én itt voltam Budapesten. Mi ugye mindketten győriek vagyunk, ott tudtunk találkozni, de igazából sajnos egyre kevesebbet, így mások lettek a célok mindkettőnk életében - magyarázta.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Ezt is szeretjük