Nem tért magához! Összeverték a népszerű magyar énekest

Egy biztonsági őr verte meg Novák Pétert, csak mert nem tudta abbahagyni az éneklést.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az István, a király rockopera sokaknak okozott felejthetetlen pillanatokat, többek között az erdélyieknek is, hiszen 20 évet kellett várni arra, hogy a darab eljusson Erdélybe.

Novák Péternek is felejthetetlen a tíz évvel ezelőtti csíksomlyói előadás, ám nem csak a hihetetlen hangulat miatt.

Összeverte az őr

Az énekest ugyanis egy biztonsági őr az előadás után összeverte, mivel nem volt hajlandó abbahagyni az éneklést.

Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját 2003. július 5-én a székelyföldi Csíksomlyón mutatták be a Hármashalom oltárszínpadon, és több mint 350 ezer ember látta az előadást.

A Tordát alakító Novák Péternek több szempontból is életre szóló élményt nyújtott, ugyanis, ahogy most bevallotta, a darab után megverték.

Az előadás után nem tudott lenyugodni, felhevülten felszaladt a dombra, és torkaszakadtából énekelni kezdte a mű egyik dalát.

Egy biztonsági ember azonban utánament, és felszólította, hogy hagyja abba az éneklést, valamint kérjen bocsánatot.

Nem tért magához

Az énekes-műsorvezető azt mondta, abbahagyja, ha kell, de nem tudja, miért kellene bocsánatot kérnie. A biztonsági őr nem tágított, és csúnyán helybenhagyta a színészt.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesei

Nézegess képeket!

Elolvasom
Novák most úgy látja, jó, hogy pofonokkal térítették észhez, azonban ott még három nap után sem tudta magában helyre tenni a dolgokat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence
Ezt is szeretjük