Autóbalesetet szenvedett a közismert magyar híradós

Nika György, az MTV Híradójának egykori műsorvezetője egy motorossal ütközött össze.

Autóbalesetet szenvedett Nika György, adta hírül a Blikk. Az 53 éves műsorvezető Mercedes típusú gépkocsija a Lánchíd és a Margit híd közötti feljáró közelében ütközött össze egy motorossal, azt azonban, hogy kit is terhel a felelősség, egyelőre még vizsgálja a rendőrség.

A baleset során személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős, ugyanis nem csupán a motorkerékpár, de Nika György gépkocsija is jelentős mértékben megrongálódott. Mivel az MTV egykori brüsszeli tudósítója nem tudott megegyezni a motorossal az ügyben, hogy ki tehető felelőssé a károkért, kihívta a rendőrséget.

Dugó lett a helyszínen

A helyszínre érkező rendőröknek a jegyzőkönyv felvétele mellett meg kellett küzdeniük a torlódással is, a forgalom ugyanis a baleset körzetében nagyon lelassult, a helyzetet pedig tovább rontották a bámészkodók, akik többen felismerték a Magyar Televízió egykori híradósát.

Nika György 2003 decemberében távozott a TV2-től, miután a csatorna megszüntette a műszaki és a gyártási igazgatóságot. Ezt követően került az MTV-hez, ahol először a Híradó műsorvezetőjeként találkozhattak vele a nézők, nem sokkal később azonban ő lett a műsor főszerkesztője, majd a csatorna hírigazgatója.

Nem szakították meg az adást a pápa halálakor

Az MTV elnöke, Rudi Zoltán 2005 áprilisában vonta vissza Nika György megbízását, miután a csatorna vezetősége szerint a Híradó nem az elvárt szakmai színvonalon tett eleget tájékoztatási kötelezettségének II. János Pál pápa 2005. április 2-án bekövetkezett halálakor.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tulajdonképpen azt kifogásolták, hogy a pápa halálakor az MTV nem szakította meg az adását, ám Nika távozásában ez már nem játszott túlságosan nagy szerepet, a vezetőség ugyanis már az ezt megelőző időszakban is elégedetlen volt a csatorna hírműsoraival.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nika György igazgatói megbízatását végül László Péter vette át, aki 1986-tól kezdve 11 éven át a Magyar Rádió, 1997-től pedig három évig az MTV munkatársaként dolgozott.

Fotó: Europress.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük