A magyar színésznő 9 év után vált el! 2 éves kislányával maradt egyedül

Vallomás

Náray Erika házasságának lezárása hosszú folyamat volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A válások során felmerülő egyik legnehezebb kérdés, hogy az anyák egyedül maradva miként tudnak boldogulni gyermekeikkel.

Náray Erika színésznő, énekesnő Jakupcsek Gabriella beszélgetős műsorában árulta el, hogyan élte meg a válását, illetve számára mi volt a legnehezebb.

Képtelen volt lezárni

A színésznő házasságának lezárása egy hosszabb folyamat volt. Bár tudta, hogy erre előbb-utóbb sor kerül, lányuk miatt a végsőkig húzta.

Nagyon nehezen tudta ugyanis feldolgozni, hogy gyermekének nem lehet olyan normális családja, mint hasonló korú társainak.

Lánya, Kamilla jelenleg 15 éves, de mindössze kétéves volt, amikor egyedül maradtak. A színésznő volt férje gyermekük érkezésével egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

Helyzetüket tovább nehezítette, hogy a férfi zenészként külföldre került, így viszonylag keveset találkoztak. Ráadásul arra is fény derült, hogy párjának ottani tartózkodása alatt új kapcsolata lett.

A színésznő bevallotta, hogy a történtek ellenére továbbra is szereti gyermeke apját, és ezt előtte sem titkolja.

- Bár a jó viszony a mai napig megmaradt, szoktam neki néha mondani, hogy semmi okom nincs rá, hogy szeresselek - kis túlzással -, de azért a dobogón ott vagy. Tényleg nagyon szeretem a volt férjemet, minden butaságával - mondta a színésznő.

7 év után elválik a magyar műsorvezető házaspár

Nézegess képeket!

Elolvasom

Náray Erika azt sem tagadta, hogy egy pszichológus barátnőjének a segítségét is igénybe vette a történtek feldolgozásában, valamint évek teltek el, mire valóban sikerült lezárnia a múltat.

- Igazából persze túl voltam rajta, de közben olyan hozadéka volt ennek az egésznek, ami az összes többi dolgomba is beépült, és nem tudtam lépni semmit. Évek teltek el, mire igazából kimondtam: szétmentünk, és már nem vagyunk együtt - árulta el a színésznő.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: MTVA

Ezt is szeretjük