Hiába tiltották tőle! A magyar énekes feleségül vette 20 évvel fiatalabb szerelmét

Nagy Feró ellen későbbi anyósa saját édesanyjával szövetkezett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Beatrice 69 éves frontembere, Nagy Feró immár 32 éve él boldog házasságban 20 évvel fiatalabb feleségével, Ágival. Az RTL Klub Reflektor című műsorában azonban elárulták, kezdetben nem mindenki örült a kapcsolatuknak.

Leginkább Ági édesanyja, Feró későbbi anyósa borult ki, amikor megtudta, lánya, aki épphogy leérettségizett, egy jóval idősebb zenésszel szűrte össze a levet.

Tiltották őket egymástól

Nagy Feró és felesége 35 évvel ezelőtt találkoztak, de ekkor még nem is sejtették, hogy egyszer férj és feleség lesznek. Mivel Ági nem volt Beatrice-rajongó, közös barátaik azt mondták, nem kell tartania attól, hogy az énekes elcsábítja őt. Részben igazuk is volt.

Az első lépéseket valóban a nő tette meg, mert Feró azt gondolta, ez a gyönyörű lány túl fiatal hozzá, nem akarta bántani. Ági azonban kitartó volt, és végül megszerezte a zenészt. Ennek azonban édesanyja nem örült, mindent megtett azért, hogy szétszakítsa a szerelmeseket.

- Az anyukám szerintem nagyon belebetegedett ebbe a dologba, és mindent megtett azért, hogy ezt a kapcsolatot még csírájában elfojtsa. De hát különösebben engem ez nem izgatott. Próbált a Feró anyukájával egy kicsit összefogni - mesélte mosolyogva Ági az interjúban.

- Engem is meglátogatott az anyósom, és a következőt mondta, hogy megkér, hogy hagyjam békén a lányát. Mondom neki, hogy szépen menjen haza, és kérje meg a lányát, hogy hagyjon ő békét nekem - emlékezett vissza Feró.

Bár többen megpróbálták őket elválasztani egymástól, szerelmük végül győzedelmeskedett, összeházasodtak és megszülettek fiaik, a ma már 31 éves Botond és 25 éves Hunor.

Esküvői fotók: megnősült Nagy Feró fia! Ezt a gyönyörű szőke lányt vette feleségül

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Leadkép és Facebook-kép: Facebook/Nagy Feró és a Beatrice

Belső kép: RTL Klub/Reflektor

Ezt is szeretjük