Csuklóján ott a vágás nyoma! A TV2 sztárjának az édesanyja mentette meg az életét

Nagy Adri énekesnő, színésznő életét az anyukája mentette meg.

Nagy Adri, a Megasztár hatodik szériájával ismertté vált énekesnő, a Jóban Rosszban sorozat Betty Tanakisa nagyon elevenek kisgyerek volt.

Nem tudott egy helyben megülni, sokat rohangált, és ez egyszer majdnem az életébe is került, mesélte a FEM3 Café keddi adásában.

Csuklóján ott a vágás nyoma

A mosolygós Nagy Adriról nehéz elképzelni, hogy a szüleinek nem sok nyugtuk volt mellette, olyan izgő-mozgó kisgyerek volt. Óvodásként például megszökött egyszer, miatta került az ovikapura felső zár.

- Minden rosszban, minden csínytevésben benne voltam, és egyfolytában összetörtem magam - mondta a 27 éves sztár.

A FEM3 Caféban meg is mutatott a csuklóján egy máig látható sérülést, amelyet gyerekkorában egy eszeveszett rohangálás során szerzett: nekirohant egy üvegajtónak, ami átvágta ütőerét.

- Apukáméknak volt egy étterme, és fogócskáztam a szakáccsal. Nem néztem előre, csak hátra, hogy jön-e utánam, és átestem az üvegajtón. Anyukám mentette meg az életemet, gyakorlatilag neki köszönhetem, hogy életben maradtam - árulta el.

A 2015-ös Story-gála sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: FEM3/FEM3 Café

Facebook-kép: TV2 Sajtószoba

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük