Megszületett a megasztáros énekes kisfia! Már 3 gyerekes apuka

A részletek

Tudtad, hogy Nagy Edmond már háromgyerekes családapa?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ugyan ki ne emlékezne a Megasztár első, 2003 őszén indult szériájának mackós szívtiprójára, Nagy Edmondra? A hatodik helyen végzett énekes Tom Jones Sexbomb című slágerével hatalmas sikert aratott, szexi csípőmozgásával az egyetlen női zsűritagot, Somát és a női nézőket rendre lenyűgözte.

A tehetségkutató utáni években nagy nőfaló hírében állt, egy tévéműsorban elárulta, előfordult, hogy egyszerre öt barátnője volt. A 37 éves sztár mára megkomolyodott, háromgyerekes családapa lett.

Öt és fél évvel ezelőtt találkozott Margarétával, akivel immár három kisfiút nevelnek egy Balaton-parti településen, árulta el a Story magazinnak. Egypetéjű ikerfiaik, a kis Edi és Dávid, akiket eleinte a szüleik sem tudtak megkülönböztetni egymástól, 2013 nyarán jöttek világra.

- A rokonok ma sem tudják őket megkülönböztetni, de mi már a hangjukból is tudjuk, melyik énekel a játékmikrofonjába - árulta el a hetilapnak.

Nagy Edmond 2016-ban háromszoros apuka lett
Sok női szívet megdobogtatott a Megasztárban

Idén februárban újabb csemete érkezett a családba, így az édesanyának már négy férfi hódítgatja a szívét.

- Amikor a következő babát vártuk, azzal is számolni kellet, hogy újra ikreink lesznek. Pedig Margarétának nem volt egyszerű, a két fiú öt és fél kiló volt összesen, amikor a világra jöttek. A harmadik kisfiam, Brendon pedig négy és fél - mesélte a sztárapuka.

A Megasztár után is bőrnadrágban tekerte a csípőjét

Nagy Edmond a mai napig zenélésből él, két nagylemeze és több klipje is készült az évek során. Saját dalokkal már készül a harmadik nagylemeze is. Többször hívták már óceánjáró hajókra, amelyeken számos magyar zenész dolgozik, hogy el tudja tartani családját, de a volt megasztáros inkább hazájában, a szerettei mellett kíván boldogulni.

- Ha el tudom tartani a családomat, miért hagynám őket egy évig magukra? Szerényen élünk ugyan, de boldogságban, mindenünk megvan, ami kell -  nyilatkozta a Story magazinnak.

Fotó: Facebook/Nagy Edmond

A Megasztár szívtiprói egykor és most

Kíváncsi vagy, mennyit változtak a Megasztár első szériáinak szívtiprói? Képes összeállításunkban Nagy Edmondon kívül például Kontor Tamást vagy Torres Danit is láthatod!

Emlékszel Nagy Edmondra? A 2003-as Megasztár mackós szépfiúja most így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük