Ilyen még nem történt A Nagy Duett adásában! Keményen szapulták a profi magyar énekest

Így sikerült vasárnap este A Nagy Duett harmadik adása.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nagy Duett tegnap esti, harmadik adásából nem hiányoztak a remek produkciók, ismert slágerek, de a gyengén muzsikáló párosok sem.

A nézők a tegnap esti adásban ezúttal egy profi énekest szapultak keményen.

Pörgős dalok, nehéz koreográfiák

A Nagy Duett harmadik adását Berki Krisztián és Fésűs Nelly kezdte, Bódi Guszi és a Fekete Szemek Aranyeső című mulatósával. Az énekesnő elmondta, pozitívan csalódott partnerében, nem gondolta volna, hogy Krisztián - az elmúlt hetekhez képest - komolyan veszi a tanulást és időben érkezik a próbákra. Szulák Andi is megerősítette az énekesnő szavait, elmondta, érezte a produkcióba fektetett munkát. Kasza és Cooky szerint megint Nelly volt az, aki elvitte a hátán a produkciót. A zsűri építő jelleggel 8-8-9 pontot adott a párosnak.

Markó Robi és Lola a Hungária Multimilliomos jazzdobos című számmal szántotta fel A Nagy Duett színpadát. Pörgős, dinamikus produkciót láthattunk, igényes koreográfiával megspékelve. Kasza szerint óriási szerencséjük volt, hogy nem Balázs Klárika zsűrizett mellette, aki már rég összeboronálta volna a fiatalokat. Cooky és Szulák Andrea 10-10 ponttal, Kasza Tibi 9 ponttal jutalmazta őket.

Következő produkcióként a United Koktélját kevergette Keleti Andrea és Peter Srámek. Kasza Tibi szerint nagyon lazák voltak és örült annak, hogy végre megmutatták bulizós, táncolós oldalukat. Cooky megjegyezte, Keleti Andi rappelése tetszett neki a legjobban. A zsűri a harmadik páros esetében is magas pontokat adott.

Pintér Tibor és Rubint Réka a Wellhello és Halott Pénz közös dalával, az Emlékszel Sopronban cíművel idézte meg a nyári fesztiválhangulatot. Kasza Tibor szerint a rap nem Pintér Tibornak való, akin látszott, izgul emiatt.

"Ennek a rapnek volt egy Anyám tyúkja beütése, látszott, hogy ez nem a te tereped" - mondta a színésznek.

A nézők is hasonló véleményen voltak, szerintük szinte Réka jobb volt ezen a héten, mint profi partnere.

"Hétről hétre hallgatom, és rá kell jönnöm, ez a Pintér Tibor nem tud énekelni."

"Rékát nem annyira csípem, de ennyire kiszúrni vele, hogy egy semmilyen partnere legyen..."

"Tibor nekem csalódás, mindig színpadias, amit nem tud levetkőzni. Ez nagyon zavaró" - olvasható a hozzászólásokban.

Növényi Norbi és Nika Bye bye Szása című produkciója elején becsúszott egy kis baki, mivel a birkózó rögtön elfelejtette szövegét. Szulák Andrea azt javasolta neki, legközelebb a tányérjába tegyen egy puskát. A zsűri emiatt szigorúbban pontozta őket.

Következő fellépőként Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes az énekes egyik kedvenc klasszikusát, a Csárdáskirálynőből ismert Jaj, cica című operettet énekelte. A produkció hatásos volt, és ez nem csak a műsorvezető merész ruhájának volt köszönhető: Kasza a lábemeléses koreográfiát méltatta, humorosnak és lendületesnek nevezte. A zsűri maximális pontszámot adott a párosnak.

Vengaboys Boom Boom Boom Boom slágerével robbant be a színpadra Kucsera Gábor és Dér Heni. Kasza szerint nagyon szerethető volt a kettősük, még ha a kajakozó táncmozdulatait viccesen le is szólta.

Péter Szabó Szilvia és Pachmann Péter Surda dalával szórakoztatta a közönséget. A produkció nehézsége a szerb szövegben és a néptáncos mozdulatokban rejlett, amelyet tökéletesen kiviteleztek. A zsűri állva tapsolt és maximális 30 ponttal jutalmazta őket.

Az est egyik legjobban várt produkciója következett: Tina Turner Rollin' on the River című pörgős slágerével érkezett Kulcsár Edina és Hevesi Tamás. Óriási Las Vegas-i show-nak nevezte Kasza Tibi a produkciót, Szulák Andi pedig irgykedve jegyezte meg, milyen jó, hogy van valaki, aki ilyen csinos, jól táncol és még jól énekel is, mint Edina. A zsűritől természetesen maximás pontszámot kaptak.

Az est utolsó fellépő párosa Schobert Norbi és Keresztes Ildikó volt a Kool & the Gang Celebration című slágerrel, igazi lagzis hangulatot varázsolva a színpadra. Kasza szerint stabilan hozza a pár, amiről A Nagy Duett szól, így könnyedén adta meg nekik a maximális 10 pontot.

Miután minden duó színpadra lépett, a zsűri pontszámait összefésülték a nézői szavazatokkal, amelyek 2016-ban már csak kizárólag az versenyzők adott produkciói alatt adhatóak le, illetve abban az időben, amikor a versenyben maradt 11 produkció rövid részleteit levetítik. Az így kapott pontszámok alapján A Nagy Duett harmadik kiesője Növényi Norbert és Nika.

Liptai Claudia átlátszó csipkeruhába bújt! Szerinted is merész?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotók: Facebook/A Nagy Duett

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük