Szőke bombázó Nacsa Olivér új szerelme - A tévés kolléganőjébe szeretett bele

Nacsa Olivér először mutatta meg új párját.

nacsa-oliver-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nacsa Olivér már nem szingli, a humorista az Instagram-oldalán meg is mutatta, ki az a hölgy, aki elrabolta a szívét. A Ripost szúrta ki Nacsa Instagram-sztorijában azt a képet, melyen két egymásba fonódó kéz látható, a felvétel mellé pedig egy szívecskét is posztolt. A lap a pletykák alapján arra tippelt, hogy a 38 éves tévés újra összejött menyasszonyával, Pataki Szilviával, akivel 2014 tavaszán jöttek össze, de három és fél év után, tavaly szakítottak. A 29 éves színésznő azonban cáfolta a lap értesüléseit.  

A Ripost ezt követően derítette ki, hogy Nacsa Olivér egy tévés kolléganőjébe szeretett bele: Somossy Barbara az M5 kulturális csatorna riportere.

❤️

Olivér Nacsa (@olinacsa) által megosztott bejegyzés,

- Igen, együtt vagyunk, de a magánéletemről nem szeretnék bővebben beszélni. Köszönöm a megkeresést - mondta Nacsa szűkszavúan a lapnak, majd kitett az Instagramra egy szerelmével közös fotót. 

A 25 éves lány 2016-ban bekerült a húsz legszebb lány közé a Sarka Kata nevével fémjelzett Magyarország Szépe szépségversenyen. Alakja nem a diétázásnak, hanem a sportnak köszönhetően irigylésre méltó. 

A szépségkirálynő-választásra felkészítő táborban a Lokálnak elárulta, hogy sportolócsaládba született: édesapja Somossy József Európa-bajnok, világkupagyőztes vízilabdázó, édesanyja 25-szörös magyar bajnok ritmikus sportgimnasztikázó. Barbara kicsi korától kezdve több sportágat kipróbált: tíz évig teniszezett és röplabdázott, az igazi szenvedélye azonban a díjugratás lett.

Mádai Vivien férje olyan jóképű, mint egy filmsztár - Hollywoodi színésznek nézik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük