Ő lesz a Megasztár új csillaga? Állva tapsolt neki a zsűri

Réti Nórának és Farkas Jenser Balázsnak jó esélyük van rá, hogy bekerüljenek a legjobb 12 közé.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken elindult a Megasztár hatodik szériája, és a tehetségkutató színpadán már most tehetségesebbnél tehetségesebb versenyzők három perces produkciói felett ítélkezhetett a zsűri.

A jelentkezőket látva és hallva a közönség is osztja a véleményt: az ítészeknek nagyon nehéz dolguk van. 

Máris két gyöngyszemre bukkantak

Az első adásban máris sikerült néhány igazi gyöngyszemre bukkanni: egyikük a mindössze 17 éves Réti Nóra, aki gyerekkora óta erre a versenyre készül, és egy álma vált valóra, amikor a zöldes fények kigyúltak és bejutott a legjobb 24 közé.

A TV2 Aktív című műsorából kiderül, hogy a fiatal tehetség olyan nagy rajongója volt a műsornak, hogy még iskolai fogalmazást is írt róla.

Nóra másodikos kora óta csellózik, de énekelni és gitározni csak egy éve kezdett el. Amint elmondta, már most rengetegen bejelölték a közösségi fórumokon és nagyon sokan gratuláltak neki.

Szintén továbbjutott az elődöntős csapatba az angoltanárként dolgozó Farkas Jenser Balázs, akinek előadását állva tapsolta meg a zsűri. A 21 éves tolmács azóta zenél, amióta az eszét tudja.

Állva tapsoltak neki

Zeneiskolában tanult énekelni, emellett játszik zongorán, klarinéton és még gitáron is. Régóta figyelte a külföldi és magyar tehetségkutatókat egyaránt, és többször is úgy érezte, hogy egy-két versenyzőnél jobban tud énekelni.

Amint elmondta, a Megasztár színpadán állni számára kivételes élményt jelentett, de a nagy siker annyira zavarba ejtette, hogy a zsűritagok egyetlen szavára sem emlékszik. Ezért a nézők millióihoz hasonlóan ő is nagyon várta, hogy visszanézhesse produkcióját.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Fotó: TV2/Sajtószoba

Ezt is szeretjük