Felkavaró! Caramel kertelés nélkül vallott édesapja haláláról

Molnár Ferenc Caramel nem titkolta el, hogy miért nem viselte meg annyira édesapja halála.

Nincs is annál nagyobb fájdalom, mint amikor az embernek szeretett családtagját kell elveszítenie. Molnár Ferenc Caramel édesapja a múlt héten hunyt el, a Megasztár második szériájának felfedezettje pedig nem titkolta, hogy természetesen fáj neki a veszteség, ám mégsem viselte meg annyira.

A 28 éves énekes a Blikknek elárulta: szülei kétéves korában döntöttek úgy, hogy elválnak, erre pedig nem is emlékszik, hiszen nagyon kicsi volt még. Caramelt édesanyja egyedül nevelte fel, édesapja ugyanis a válás után nem vett részt fia, illetve családja életében.

Édesanyjához sokkal inkább kötődik

A második Megasztár győztese ebből adódóan sokkal jobban kötődik anyukájához, mint apukájához, akit szinte nem is ismert. Caramel nem rejtette véka alá, hogy éppen ezért sokkal jobban megrázta volna, ha édesanyját veszítette volna el, ám a fájdalom elől így sem menekülhet.

A tragédia nem érte váratlanul, hiszen édesapja már hosszú ideje betegeskedett, saját bevallása szerint így aztán fel tudott készülni arra, hogy elveszíti őt. Ha azonban a másik szülőjével történik ugyanez, az sokkal inkább megviselte volna, de hozzátette, hogy reményei szerint anyukája még hosszú évekig mellette lesz.

Már esküvőt szeretne

Ami pedig a népszerű énekes magánéletét illeti, Caramel augusztusban azt nyilatkozta a Hot! magazinnak, hogy habár nemrég békült ki 23 éves barátnőjével, szíve szerint már most feleségül venné a titokzatos hölgyet, akit féltve óv a nyilvánosságtól, sőt, a családalapítással sem várna tovább!

A magyar tehetségkutatók felfedezettjei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Erre azonban egyelőre nem került sor, hiszen kapcsolatuk akkor éppen egy hullámvölgybe jutott, a problémákat pedig közösen igyekeztek megoldani. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Korábbi szakításukat mellesleg az idézte elő, hogy kedvese szerint Caramel túl sokat dolgozott - a karriert és magánéletet pedig senkinek sem könnyű összehangolni.

Megasztár 5 szombat esténként a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Fotó: Europress(%oldalmero(506512, 412353)%)

Ezt is szeretjük