Megható videó! A vak énekes lenyűgözte a Megasztár-zsűrit

Somogyvári Tamás édesanyjával érkezett a Megasztár 5 válogatójára, és a vak fiatalember ügyesen helytállt.

A Megasztár 5 zsűrije bizonyára rengeteg kellemes vagy éppen kínos élménnyel gazdagodott az előválogatók során, hiszen a tapasztalat szerint nem minden jelentkező mérte fel helyesen saját tehetségét.

Ám olyan jelenkezők is akadtak, akik bebizonyították, nem kell ahhoz flancos öltözék és csábító tekintet, hogy valaki meggyőzze az ítészeket tudásáról. Somogyvári Tamás például csak arra hagyatkozhatott, ami a szívében és a torkában lakozik - a 35 éves gyógymasszőr ugyanis vak.

A hallásával nincs gond

Mégis, már megjelenése és kulturált bemutatkozása is üde színfolt volt a sok kelekótya sztárjelölt között - hát még, amikor belevágott az éneklésbe! Az általa választott két dalt profikat megszégyenítő magabiztossággal adta elő, nem csoda, hogy Eszenyi Enikő meg is jutalmazta a továbbjutást jelző pecséttel.

Aminek nemcsak a fiatalember, hanem a színfalak mögött izguló mamája is örült. Hogy meddig jut majd a versengésben? Néhány hónap múlva minden kiderül!

Roadshow-ra indul a Megasztár 5!

A TV2 csapata tízállomásos turnén keresi azokat, akik közül kikerülhet a 2010-es év hangja. Száznál többen már úton vannak álmaik beteljesülése felé, és készülnek a következő fordulóra. A válogatás azonban nem fejeződött be: bárki előtt itt a lehetőség arra, hogy jelentkezzen, és kihívja a versenyben lévőket!

A Megasztár zsűritagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Aki ugyanis még csak az előválogatókat látva gondolta úgy, hogy jelentkezik a megmérettetésre, az sem késett le semmiről.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Megasztár csapata nemsokára útnak indul, hogy hét magyarországi és három határon túli nagyvárost érintő turnén adjon lehetőséget azoknak, akik csatlakozni szeretnének a tehetségkutatóhoz.

A Megasztár következő élő adása 2010. szeptember 25-én szombaton este 19.30-kor kezdődik a TV2-n. Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, akkor mindenképpen kattints a Megasztár honlapjára, illetve nézd a Megamániát, ami jövő hét hétfőtől minden este 23.35-kor kerül adásba!

A roadshow-n - a kora tavaszi válogatásokhoz hasonlóan - egykori megasztárosokkal kiegészült szakmai stáb értékeli majd a produkciókat.

Fotók: TV2, Europress(%oldalmero(503666, 409985)%)

Ezt is szeretjük