A halál kapujából tért vissza a Megasztár énekese

Továbbjutott

Csonka András Andreas elárulta, hogy két évvel ezelőtt egy súlyos autóbalesetet élt túl.

Csonka András Andreas megérdemelten jutott be a Megasztár ötödik szériájának legjobb 24 versenyzője közé. A kiváló énekes ugyanis hangjával hamar levette lábáról a zsűrit a szeptember 11-ei középdöntőben, előadása pedig egyszerre volt magával ragadó, hiteles és mélyen átélt.

A 27 éves komárnói énekes nagyon komolyan vette az eddigi fordulókat, ami teljesen érthető múltja ismeretében.

Andreas ugyanis nem titkolta el a tévénézők elől, hogy két évvel ezelőtt egy olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, ami örökre megváltoztatta hátralévő életét.

Komolyan megsérült

A Megasztár-jelölt egy fellépésről tartott hazafelé gépkocsijával, amikor egy éles kanyarban elveszítette uralmát járműve fölött. Az autó saját bevallása szerint szó szerint kirepült a kanyarból, Andreas pedig túlélte a balesetet, de a komoly sérüléseket nem kerülhette el.

A középdöntő felvétele során azt is elárulta, hogy a baleset óta egy húszcentis fémlemez van a kezében, amelyet nyolc csavarral kellett rögzíteniük a sebészeknek.

Két angyal vigyáz rá

Emiatt egy újabb műtét várt volna rá, de ezt a Megasztár miatt ideiglenes elhalasztotta, mivel számára akkor a tehetségkutató műsorban való megmérettetés volt a fontosabb.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Habár nem történt tragédia, Andreas átértékelte egész addigi életét, és természetesen a helyét a világban és a jövőjét is. Felkavaró vallomásában elmondta, hogy két angyal vigyáz rá, érzése szerint pedig még kell, hogy legyen valami feladata - ami reméli, nem más, mint a Megasztár.

A Megasztár következő élő adása 2010. szeptember 25-én, szombaton este 19.30-kor kezdődik a TV2-n. Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, akkor mindenképpen kattints a Megasztár honlapjára, illetve nézd a Megamániát, ami jövő hét hétfőtől minden este 23.35-kor kerül adásba!

Most szombaton tehát Csonka András Andreas is élőben bizonyíthatja majd a Vígszínház színpadán, hogy mennyire tehetséges énekes. Nem lesz könnyű dolga, hiszen rajta kívül még 23-an szeretnék megnyerni az év hangjának járó elismerést, de a nézők közül neki is sokan szurkolnak majd.

Fotó: TV2(%oldalmero(503669, 409988)%)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük