Ritka közös fotó! A Megasztár szerelmespárja 13 év után is turbékol

Nézd!

Képes összeállításunkban láthatod a Megasztár szerelmespárjait.

Dia

	A 40 éves Pély Barna és a 32 éves Galambos Dorina a Megasztár első szériájában szerettek egymásba. 2013 nyarán házasodtak össze.

Fotó: Facebook/Pély Barna

Dia

	2005 őszétől 2006 tavaszáig tartott a Megasztár harmadik szériája, melyben két pár szerelmének születését is végigkövethettük. Varga Feri, az akkori tehetségkutató második helyezettje beleszeretett Balássy Betty vokalistába. Az énekes el is vált, 2007-ben pedig feleségül vette szerelmét. Két gyermekük született, Rozi és Dániel.

Fotó: Facebook/Balássy betty

Dia

 	Szintén a Megasztár harmadik szériájában jött össze a ma már szőke hajjal hódító Szabó Eszter és Kontor Tamás. Az énekesnő pár hét után máris teherbe esett, az elődöntők alatt már első gyermeküket várta, csak erről akkor még nem tudtak. Két kisfiút nevelnek. 2015 tavaszán felröppentek olyan hírek, miszerint szakítottak, ezt a pletykát közleményben cáfolták.

                        	Caramel, a Megasztár második szériájának győztese 2005-ben versenyzőtársával, Bartók Eszter énekesnővel jött össze, három évig voltak együtt. Később a TV2 tehetségkutatójának negyedik szériájának egyik versenyzőjébe is beleszeretett, Hiennel nyolc hónapig alkottak egy párt.

Fotó: FEM3 Café, Facebook/Bartók Eszter

Dia

                        	A Megasztár második szériájának volt még egy szerelmespárja: Tóth Gabi Palcsó Tamással jött össze. Az akkor 17 éves énekesnő és a 19 éves énekes kicsit több, mint egy évig alkotott egy párt.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Palcsó Tamás
Ezt is szeretjük
Fotó: