Újabb botrány! Hajdú Péter kikelt magából a fotók láttán

Hajdú Péter teljesen kikelt magából a napokban megjelent képek láttán, a Facebookon megmondta a tutit.

Dia

                        	A Frizbi atyjának és feleségének rendszeresen gondja akad a közlekedéssel: Sarka Kata tavaly tavasszal beletolatott egy autóba, Hajdú pedig a mozgássérültnek fenntartott parkolóhelyek jogosulatlan elfoglalásáról hírhedt, 2009-ben egyszer, 2010-ben kétszer tette le autóját rokkantparkolóban, de 2011-ben is elkövette ezt a szabálytalanságot.

Fotó: Facebook

Dia

                        	Kulka János tilosban parkolt, és éppen akkor ért vissza az autójához, amikor azt el akarták vontatni. Rövid beszélgetés után azonban meg tudta győzni a közterület-felügyelőket, hogy ne vigyék el a kocsit, és megúszta pénzbüntetéssel.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Dia

                        	Udvaros Dorottya tavaly márciusban karambolozott, és már a helyszínen kiderült, hogy ittasan vezetett.

                        	Tallós Rita 10 ezer forint bírságot kapott, amiért 2008-ban motorral elütött egy férfit, akinek eltört a lába.

                        	Gáspár Lacit már többször megbüntették tilosban parkolásért és gyorshajtásért. Sőt, egy alkalommal autós üldözésbe is került. Beült ugyanis egy barátja mellé az autóba, útközben pedig üldözni kezdték őket a rendőrök. Kiderült, hogy a kocsi papírjai hamisak voltak.

                        	Stohl András 2010-ben okozott ittasan és bedrogozva balesetet, amelyben négy ember sérült meg. A színész odahívta élettársát, ő pedig távozott a helyszínről. Letöltendő börtönbüntetést kapott.

Stohl András 2010-ben okozott ittasan és bedrogozva balesetet, amelyben négy ember sérült meg. A színész odahívta élettársát, ő pedig távozott a helyszínről. Letöltendő börtönbüntetést kapott.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Dia

                        	Fenyő Iván is ittasan ült a volán mögé, valamint autójával a piroson áthajtva belerohant egy szabályosan közlekedő kocsiba. A színésznek egy évre elvették a jogosítványát, és egy 105 ezer forintos büntetést is kapott.

Ezt is szeretjük
Fotó: