10 év után esett végre teherbe a magyar sztár! Két kislánya született

Nem titkolja a lombikot

Magyar sztárok, akik megküzdöttek a kisbabáikért.

Dia

	Béres Alexandra és férje, Barna Krisztián több mint tíz évig próbálkoztak, amikor a fitneszkirálynő a lombikprogramnak köszönhetően teherbe esett. Kislánya, Panna 2009. október 20-án jött világra. Második gyermeke, Flóra szintén mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg, ő 2014. október 9-én született meg.

	Ördög Nóra azt sem titkolja, pszichológus segítségét is igénybe vette, mert nehezen dolgozta fel, hogy nem esik teherbe. Férje, Nánási Pál azonban mindvégig támogatta. A műsorvezető három és fél év várakozás, valamint két sikertelen lombik után lett várandós. 2013. május 6-án adott életet Micinek, míg 2014. augusztus 3-án született meg kisfia, Vencel.

	Kaszás Géza és 21 évvel fiatalabb felesége, Zsuzsa szintén évekig próbálkozott. A színész neje egy egészségügyi probléma miatt nem esett teherbe, így végül ők is a lombikprogram mellett döntöttek. Kisfiuk, Nimród 2008-ban született meg, második gyermekük, Lilla pedig 2010-ben. A kislány - a házaspár legnagyobb megdöbbenésére - természetes úton fogant.

	Sági Szilárd és felesége, Soós Szilvi öt évig próbálkoztak sikertelenül, amikor 2014-ben úgy döntöttek, belevágnak a programba. A műsorvezető ikerfiai, Szilárd és Szabolcs 2015 januárjában születtek meg. Sági Szilárd 45 évesen lett apa.

Fotó: Sági Szilárd

Dia

                        	Sipos Tamás és felesége szintén megunták az évekig tartó próbálkozást, hiszen már nagyon szerettek volna családot alapítani. Az énekes nejének a lombikprogram segítségével viszont elsőre sikerült teherbe esnie. 2013 novemberében született meg kislányuk, Emma.

Fotó: Red Lemon
Ezt is szeretjük
Fotó: