Magyar sztárok, akik felvállalták másságukat

Steiner Kristóf után több magyar sztár is felvállalta másságát.

Dia

                        	Oláh Ibolya
                        	A roma származású Oláh Ibolya a tiszadobi nevelőotthonban nevelkedett. A 2003-as Megasztárban Tóth Vera mögött a második helyen végzett, ez hozta meg számára a sikert. Már négy albuma jelent meg. 2011 óta nyíltan vállalja, hogy leszbikus.
                        	Kapcsolódó cikk:
                        	Oláh Ibolya leszbikus »

                        	Steiner Kristóf
                        	Steiner Kristóf a VIVA TV műsorvezetőjeként vált ismertté, majd könyvfordítással is elkezdett foglalkozni. Újságíróként különböző magazinok rendszeresen közlik írásait. Homoszexaulitását már 2004-ben felvállta.

	Lakatos Márk	Lakatos Márk stylist és jelmeztervező, a TV2 2003-as tehetségkutató műsora, a Megasztár tette igazán ismertté. 2011-ben megjelent első, divatról szóló könyve. Homoszexualitását nyíltan vállalja.

Lakatos Márk

Lakatos Márk stylist és jelmeztervező, a TV2 2003-as tehetségkutató műsora, a Megasztár tette igazán ismertté. 2011-ben megjelent első, divatról szóló könyve. Homoszexualitását nyíltan vállalja.

Fotó: Red Lemon

Dia

	Varnus Xavér	Varnus Xavér író és zongoraművész munkássága elismeréséért elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének és középkeresztjének díját. Két gyermeke van, biszexualitását néhány éve vállalta fel.

Varnus Xavér

Varnus Xavér író és zongoraművész munkássága elismeréséért elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének és középkeresztjének díját. Két gyermeke van, biszexualitását néhány éve vállalta fel.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Dia

	Gallusz Nikolett	Gallusz Nikolett színész-énekesnő. Együttesével a Club 54-gyel nagy sikereket ért el. 2011 óta nyilvánosan is felvállalja leszbikus párkapcsolatát.

Gallusz Nikolett

Gallusz Nikolett színész-énekesnő. Együttesével a Club 54-gyel nagy sikereket ért el. 2011 óta nyilvánosan is felvállalja leszbikus párkapcsolatát.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Dia

	Sugár Bertalan	Sugár Bertalan énekes - művésznevén Bery - első kislemeze az Ébredj velem! 1999-ben jelent meg és ért el vele hatalmas sikereket. Egy évre rá, a Váczi Eszterrel közösen énekelt Egyedül rádiójátszási rekordot döntött. 2008 óta vállalja másságát.

Sugár Bertalan

Sugár Bertalan énekes - művésznevén Bery - első kislemeze az Ébredj velem! 1999-ben jelent meg és ért el vele hatalmas sikereket. Egy évre rá, a Váczi Eszterrel közösen énekelt Egyedül rádiójátszási rekordot döntött. 2008 óta vállalja másságát.

Dia

                        	Mujahid Zoltán
                        	A pakisztáni születésű Mujahid Zoltán - aki 11 éves korában költözött a családjával Magyarországra - a Megasztár első szériájának döntőjében tűnt fel. Azóta egy zeneiskolában tanít. 2012-ben vállalta fel másságát.
                        	Kapcsolódó cikk:
                        	Mujahid Zoltán is felvállalta másságát »

Ezt is szeretjük
Fotó: